2012. augusztus 16., csütörtök

Seholsincs London

A mesék rendszerint a klasszikus "Egyszer volt, hol nem volt..."-tal kezdődnek, és valami olyasmi a befejezésük, mint "Itt a vége, fuss el véle!", vagy épp "...és boldogan éltek, míg meg nem haltak!", esetleg "Aki nem hiszi, járjon utána!". Van azonban egy mese, amire inkább egy ehhez hasonló kezdőmondat illene: "Sosem volt, sehol sem volt...". Talán ezért is lett a mese címe Sosehol.

Neil Gaiman felnőtteknek szóló fantasymeséje már nagyon régóta szerepelt a várólistámon. Az előző Könyvmolypárbajra is beneveztem, de mivel ott a könyveim felét sem sikerült elolvasnom határidőre, ez is kimaradt. Alapvetően azért került fel a listámra, mert többen, de legfőképp párbajunk egyik lelkes házigazdája is, úgy gondolták, hogy nekem tetszene a történet, és azóta, hogy ezt megemlítették, várják a véleményem róla. Ezúton is köszönöm a türelmüket és kitartásukat, mert hát valljuk be, nem sokan várnak manapság 2 évet egyetlen ember értékelésére. Briginek pedig külön köszönöm, hogy beszerezte nekem a könyvet, ugyanis kerek e Pécsen egyetlen könyvtárban sem sikerült fellelnem. Ha már itt tartunk, Gaimantől igen kevés iromány található meg a pécsi könyvtárakban, amit őszinte megdöbbenéssel konstatáltam, hiszen tudomásom szerint elég népszerű szerzőről van szó. De túllépve ezen apró nehézségen, jöjjön is a szokásos borítómustra.

A Sosehol puha borítós, de mivel elég vékony, és nem is zsebnotesz méretű, így szerencsére nem az a "kinyitom és szétesik" fajta, ahogy azt manapság rengeteg könyvnél tapasztalhatjuk. Bevallom, a rózsaszínes fedőlap számomra nem kifejezetten hívogató, és talán a történethez is jobban illeszkedne, ha a valami kékes-türkizes árnyalatban láthatnánk inkább. Viszont maga a grafika ötletes, a Temzében visszatükröződő London tökéletesen passzol a témához. A cím kezdőbetűjén és a borító tetején és alján lévő kacifántos csicsázást nem igazán értem, de annyi baj legyen. Mindenesetre a konklúzióm, hogy borító alapján nem venném le a polcról. A könyv egyébként belül sem mutat sok mindent, a fejezetek elején lévő patkányrajzok kivételével semmi illusztráció vagy díszítés nincs benne, pedig szerintem hangulatosabbá tenné egy-két pillanatkép amolyan Tim Burton stílusban.

Hogy miről is szól maga a könyv:
Richard Mayhew Londonba költözik, hogy új életet és remélhetőleg sikeres karriert kezdjen, ami kezdetben sikerül is. Stabil állása, munkamániás, akaratos, sárkánytermészetű menyasszonya, rumlis lakása és tökéletesen átlagos papucs élete van. Tulajdonképpen megvan mindene, amire vágyott. Egy napon azonban a semmiből váratlanul elé zuhan egy fiatal, vérző lány, és Richard természetesen faképnél hagyva menyasszonyát és az üzleti vacsorát, hazaviszi jól megmenteni. A lány, aki később Ajtóként mutatkozik be neki, sikeresen el is kerüli üldözőit, és egy magát De Carabas márkinak nevező nem épp udvarias személlyel hamarosan távozik. Persze ennyivel nem ér véget a kapcsolatuk, Richard ugyanis Ajtó elszöktetésével automatikusan átkerül a lány világába, alsó Londonba, amivel egy időben addigi világa számára láthatatlanná válik. Alsó London persze tele van veszéllyel és olyan kalandokkal, amiket Richard a háta közepére se kíván, ahogyan alsó London se kívánja a háta közepére se Richardot. Ám más lehetőség nem lévén főhősünk Ajtó nyomába ered, hogy megtalálja az egyetlen számára biztos pontot ezen az őrült helyen, és együtt kiderítsék, ki és miért ölte meg a lány családját, miközben módot keresnek Richard hazajuttatására.

A történet nagyon vegyes érzelmeket hagyott maga után. Amikor elkezdtem olvasni, érdeklődtem, nagyok voltak az elvárásaim, viszont a legcsekélyebb mértékben sem tudtam, mire számítsak. Az első 10-20 oldalon töretlen volt a lelkesedésem. Aztán valahogy alábbhagyott. Amikor Richard átkerült alsó Londonba, hirtelen annyira zavaros és kusza lett számomra minden, hogy alig akaródzott folytatni. Persze értettem, ez miért fontos, értettem, miért viselkedik Richard úgy, ahogy, de egy idő után nagyon nehezen viseltem az örökös nyavalygását arról, hogy ő haza akar menni, és egyébként is, ami itt történik, az mind lehetetlen. Valószínűleg azért éltem meg ezt ennyire zavaró tényezőként, mert nem nagyon tudom beleképzelni magam egy ilyen szinten földhözragadt ember helyzetébe. Mindenesetre egy ideig nehéz volt folytatni az olvasást, mert úgy éreztem, nem köt le. Aztán valamivel a fele előtt megint beindultak a dolgok, kezdtem érteni, mi folyik itt, Richard is egyre kevesebbet vinnyogott, és lassan sikerült túllépnem azon a számomra sokkoló tényen, hogy a másik főszereplőt Ajtónak hívják. Folyton olyan gondolatok voltak tőle a fejemben, hogy "ez angolul biztosan nem hangzana ennyire hülyén", vagy hogy "akkor a testvéreit Ablaknak és Kapunak hívták?". A szereplők közül egyébként De Carabas volt az abszolút kedvencem, azon túl, hogy a való életben az ilyen emberektől a falnak mennék, a könyvben egyszerűen imádtam, hogy mindenre van valami velős és ütős megjegyzése.

Visszatérve a történetre, tehát nagyjából a felétől kellőképp beindult ahhoz, hogy jórészt egyhuzamban olvassam végig, ami persze a terjedelmet figyelembe véve nem egy nagy szám, mégis pozitívumként értékelem. A végével kapcsolatban nagyjából erre számítottam, tehát elégedett voltam vele. Ami még mindenképp szót érdemel, az a stílus. Nem csak a kuszasága, hanem helyenként a vizualitása és szókimondósága miatt is egyértelműen azt mondom, hogy felnőtteknek való, nem is beszélve arról az angol társadalmat kifigurázó, keserédes humorról, ami végigköveti az egész történetet. Néhány embertől olvastam, hogy ez utóbbi neki erőltetett volt, nekem viszont nagyon tetszett, valószínűleg én alapból fogékonyabb vagyok az angol humorra (számomra a Gyalog Galopp örök klasszikus marad).

Végiggondolva, nem mondanám, hogy a Sosehol tipikusan az a könyv, amiért rajongani fogok, és vagy hússzor újraolvasom, de ha esetleg lesz valaha folytatása, mindenképp pályázom majd rá. Azon kevés könyvek egyike, amik bár nem lesznek a kedvenceim, mégis sokat gondolkozom rajtuk, és a mondanivalójuk mélyebb nyomot hagy bennem, mint azt elsőre gondoltam volna. Ezen kívül meggyőződésem, hogy nekem ezt angolul is el kell olvasnom egyszer, mert úgy érzem, eredeti nyelven még többet adhat. "Aki nem hiszi, az pedig így járt." ;)

2012. augusztus 6., hétfő

Kérdezős blogger díj

Onamsik jóvoltából kaptam egy Kérdezős blogger díjat, amit ezúton is köszönök neki. :) Igyekszem minden kérdésre értelmes választ adni, és hasonlóan értelmes kérdéseket feltenni a 11 választottamnak. :)

Játékszabályok:
  • Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról
  • A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell
  • 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek
  • 11 embert meg kell jelölni és linkelni
  • Nincs visszaadás/visszajelölés


A kapott 11 kérdés és a válaszaim:

1. Hány könyvet olvasol egyszerre? Egy könyvnek szenteled minden figyelmedet, vagy szeretsz egyszerre többet olvasni?
Jelenleg épp három könyvet olvasok. Egyet elkezdtem a Könyvmolypárbajra, de mivel lassan és nyögvenyelősen haladtam vele, félretettem, és belekezdtem egy másik párbajosba. Azzal se haladok úgy, ahogy szeretnék, de jobbára igyekszem arra figyelni, csak időnként csúszik be egy-egy Szent Johanna Gimi, amit bármikor, bármilyen körülmények közt képes vagyok olvasni. A harmadik könyvet közösen olvassuk párommal, így nagyon-nagyon lassan haladunk vele. Nem azért, mert nem jó, hanem mert általában este olvassuk, így hamar álmosak leszünk, főleg, hogy mindent, amit olvasunk benne, alaposan átbeszélünk. Jó kis esti program. :)

2. Ki a kedvenc íród és mi fogott meg benne?
Ez rendkívül nehéz kérdés. Sosem volt igazán kedvenc íróm, legfeljebb kedvenc könyvem, de mivel annak az írójától rendszerint nem olvastam más könyveket, így nem tudtam egyértelműen kedvencemnek nevezni. Jelenleg a kedvenc íróm Leiner Laura, aki olyan szinten függővé tett az SzJG sorozattal, hogy mióta elolvastam, jóformán nem tudok mást olvasni, mert folyton ezen kattog az agyam. Tőle sem olvastam még mást, csak két könyvrészletet, de pályázom rájuk, úgyhogy előbb-utóbb remélhetőleg fogok, és remélhetőleg sem azokkal, sem a maradék két SzJG kötettel nem okoz majd csalódást. De hogy mi fogott meg benne? Az elképesztő humorán kívül egyszerűen fogalmam sincs. Talán annyi elég is, hogy kedvenccé váljon, talán van benne valami megmagyarázhatatlan, amitől annyi rajongója lett - köztük én is, mindenesetre ezúton köszönöm neki az élményt.


3. Mi a fontos számodra egy jó könyvhöz? (pl. a történet, az író stílusa, műfaj, hosszúság, stb.)

Humor, happy end és némi romantika. Humor minden mennyiségben jöhet, a túlságosan csöpögős dolgokat viszont nem mindig viselem jól, hangulatfüggő, szóval romantikából az a jó, ha van, de mértékkel. Azon történetek, amik nem végződnek happy enddel, 99% valószínűséggel nem fognak tetszeni, erősen boldogságpárti vagyok. Ezek tulajdonképpen az alappillérek nálam, a többi bárhogy változhat, egy laposabb történetet is tudok nagyon szeretni, ha halálra röhögöm magam rajta. Vannak műfajok, amikben alapból nem olvasok, mert egyszerűen nem érdekelnek, ilyen a horror, az önéletrajzi kötet, a dráma és a sci-fi. Viszont ezekből is akadnak kivételek speciális esetekben, tehát műfaj tekintetében kevésbé vagyok zárkózott.


4. Melyik volt az a könyv, ami annyira nem tetszett, hogy nem tudtad végigolvasni? (Már ha egyáltalán volt ilyen.)
Emlékeim szerint a mai nappal bezárólag egyetlen ilyen könyv van, ez pedig Jókai Mór: Az aranyember c. regénye. Még 12-ben lett volna kötelező olvasmány, addig mindig mindent elolvastam, amit csak feladtak, de ezt egyszerűen képtelen voltam. Szenvedtem vele olyan 30-40 oldalt, és nem bírtam tovább, elolvastam helyette a rövidített verziót, amiből így is 4-es szövegismeretit írtam. Végtelenül unalmasnak tartottam, és - ezúton kérek sokadszorra is elnézést Radics tanárnőtől - a mai napig nem szántam rá magam, hogy újra nekivágjak. Egyszer majd biztosan eljön az ideje ennek is. Egyébként a közelmúltban volt egy másik könyv is, amit szívem szerint a sarokba dobtam volna, de csak és kizárólag a Könyvmolypárbaj miatt nem tettem, ez pedig az előző bejegyzésben "méltatott" Tim Severin könyv, A Viking - Odin gyermeke.

5. Inkább könyvtárba jársz, vagy inkább megveszed azokat a könyveket, amiket el szeretnél olvasni? (esetleg más egyéb verzió, pl. e-book, kölcsönkéred ismerőstől, stb.)
Igazából én a kettőt vegyíteni szoktam. Vagyis ha egy könyvet még nem olvastam, akkor előbb kiveszem könyvtárból, és ha tetszett, igyekszem megkaparintani egy saját példányt is. Persze ez alól azért vannak kivételek. Például ha egy sorozatról van szó, nem érzem szükségét, hogy előbb elolvassam a könyvtári példányt, hiszen még ha nem is tetszik annyira valamelyik kötete, akkor is úgy szép a sorozat, ha egész. Kivételt képeznek még az ajándékkönyvek. Mivel ezeket rendszerint nem a saját ízlésem alapján válogatom, és időm sincs mindig alapos rostára, így jobbára megveszem őket, aztán amelyik engem is érdekel, azt alkalomadtán kölcsönkérem attól, akinek ajándékba adtam.

6. Melyik az a könyv, amit már régóta tervezel elolvasni, de mindig csak halogatod?
J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura. Párom nagy rajongója, így egészen régóta egészen gyakran megkapom, hogy engem biztosan csak azért nem érdekel, mert a film nem adta vissza elég jól a hangulatát, de bezzeg ha a könyvet elolvasnám, máshogy néznék a filmre is, szóval olvassam el szépen, és lássak csodát! Miután ezt hallgattam néhány évig, az előző Könyvmolypárbaj alkalmával fel is vettem elszántan a listámra, mondván, végre pontot teszek az i-re, és akár tetszik majd, akár nem, többet legalább nem szekál majd vele. Aztán az előző párbajom csúfos kudarcba fulladt, a mostanira viszont megint beneveztem. És most itt állok egy hónappal a párbaj vége előtt, és a két rövidke fél könyvem kivételével már csak A Gyűrűk Ura van vissza. De most el fogom olvasni. Ha belegebedek, akkor is.

7. Mely könyveket kedveled jobban, amiket egy külső mesélő mond el, vagy amikben a szereplők szemszögéből van leírva a történet?
Sosem próbáltam még meg különbséget tenni a kettő között. Számomra ez a szempont egyszerűen nem meghatározó, és akármennyire gondolkozom, nem tudnám kiválasztani az egyiket, mert mindkettő mellett és ellen is szólnak érvek, és szerintem bármelyik használatával lehet briliáns és katasztrofális könyvet is írni.

8. Melyik könyv szerinted az, amit mindenkinek el kéne olvasnia? Miért?
A Szent Johanna Gimi-sorozat. Mert nekem is szerzett egy csomó vidám percet, és boldogságpárti lévén ugyanezt kívánom másoknak is. És persze mert ki ne ajánlaná másoknak a kedvencét? :)

9. Hogy veszel könyvet? Csak azt veszed meg, amit már előtte hosszas mérlegelés után kiválasztottál, vagy csak bemész a könyvesboltba azzal a címszóval, hogy majd találsz valamit, ami tetszik?
Mivel legnagyobb sajnálatomra anyagi helyzetem nem teszi lehetővé az utóbbit, így kénytelen vagyok hosszasan mérlegelni egy-egy könyv megvásárlása előtt, sőt, esetenként ahhoz, hogy akár egy szem hőn áhított példányhoz is hozzájussak, kénytelen vagyok a család egyéb tagjaival kooperálni a jó ügy érdekében. A leggyakoribb eset viszont az, amikor is születésnapra, Karácsonyra, Húsvétra vagy bármi más jeles és jeltelen ünnepre csinos kívánságlistával ajándékozom meg szerető rokonaim, remélve, hogy ők több sikerrel járnak nálam.

10. Puha vagy keménykötésű könyv?
KEMÉNY! Csupa nagybetűvel. Bár tény és való, hogy a keménykötésű könyvek gyakran szét tudják lukasztani a hordozásukra szolgáló szatyrokat, esetleg a lábamat, amin pihentetném őket olvasás közben, mégse tudok elképzelni annál idegesítőbb könyves élményt, amikor a puha borítású, ezüsttálcán hordozott, széltől is óvott kötetből a ragasztás hibája folytán kihullanak a lapok. Ettől az összes hajszálamat ki tudnám tépni, úgyhogy ha csak lehet, mindig, minden esetben kemény borítású.

11. Volt-e már könyvvel kapcsolatos álmod? Ha igen, mi volt az?
Ezer meg egy százalék, hogy volt, és majdnem ugyanennyi, hogy ha megvernek se tudnék rá visszaemlékezni. Rendszerint elég sokat gondolkozom az aktuálisan olvasott történeteken, akár azon, mi fog történni, akár azon, én hogy tudnám elképzelni az egyes szituációkat, akár azon, mit változtatnék benne, és mivel ezt általában elalvás előtt szoktam művelni, így természetesen gyakran megesik, hogy továbbálmodom a gondolatmenetem a könyvvel kapcsolatban. De ezek jó részét már akkor elfelejtem, amikor felébredek, tehát nem tudok róluk beszámolni se magamnak, se másnak.

Álljon itt 11 dolog, amit most megtudhattok rólam:

  1. A kedvenc színem a narancssárga, ezért mindenki, aki ismer, szinte ösztönösen ilyen színű cuccokat ajándékoz nekem.
  2. Szeretem a meséket, az animéket és mangákat, valamint a vígjátékokat, de mindet erősen szelektálva.
  3. Gyerekverseket írok.
  4. Szeretek énekelni, és a hangom is egész jó, de alt lévén a magas hangokkal problémáim akadnak.
  5. Imádom a telet és utálom a nyarat. Az elvem: Feljebb mindig lehet öltözni, de lejjebb egy idő után már nem lehet vetkőzni.
  6. Érdekel a mitológia és a különböző népek kultúrája, de a történelem nem.
  7. Balkezes vagyok. Egy nem rég végzett minikutatásom alapján ezért nem tudok kislabdát dobni.
  8. Macskapárti vagyok. Nem utálom a kutyákat, de gyűlölöm azokat, akik a macskákat bántják.
  9. Szeretek helyesen írni, zavar, ha más nem teszi, és idegesít, ha valamiről nem tudom, hogyan kellene írnom. Épp ezért mindig van a közelemben egy Magyar Helyesírási Diákszótár.
  10. Szeretem az idegennyelveket. Bár angolból már van felsőfokú nyelvvizsgám, szeretnék egyszer egy-egy középfokút spanyolból és japánból is.
  11. Mindig mindenkinek adok egy második esélyt. Többet nem.

Az én 11 kérdésem:

  1. Ha csak egy tulajdonságodat tarthatnád meg, a többi véletlenszerűen lenne "újraosztva", melyikhez ragaszkodnál? Miért?
  2. Ha eldobhatnád egyetlen tulajdonságodat, melyiktől válnál meg? Miért?
  3. Ha visszakaphatnál valakit, aki valamiért már nem része az életednek, vissza akarnád-e kapni? Miért?
  4. Ha az életed egy film lenne, milyen címet adnál neki és milyen műfajba sorolnád?
  5. Van-e olyan zene, amit szerinted akárhányszor meg tudnál hallgatni? Ha igen, mi az?
  6. Mi az a létező képesség, amit a legszívesebben magadénak tudnál? Miért?
  7. Ha szuperhős lennél, mi lenne a szuperképességed és a szuperhős neved?
  8. Ha találnál egy elásott kincsesládát, milyen kincsben reménykednél és mit kezdenél vele?
  9. Gyűjtesz-e valamit? Ha igen, mit?
  10. Milyennek képzelsz el egy ideális randevút?
  11. Ha választhatnál egyetlen embert a világon, akivel beszélhetnél, ki lenne az, és mit mondanál neki?

A 11 jelöltem pedig:




Remélem, ha nem is mindannyian, de néhányan azért válaszolnak a felsoroltak közül, és remélem, ha nem is minden erre tévedő, de néhányan azért elolvassák az én válaszaimat. :)