Lanatie Csodaországban

Fénysebességgel haladva már be is fejeztem a következő párbajkönyvem, ami tulajdonképpen nem az én érdemem, mivel olyan rövid volt, hogy még az is szégyen, hogy eddig tartott. De sajnos nem érek rá egész nap csak olvasni, sőt! Lényeg a lényeg, ezúttal arra voltam kíváncsi, milyen az eredetije annak a történetnek, amit többször dolgoztak már fel, mint a KSH a statisztikai adatokat, azaz mit csinált valójában Aliz Csodaországban.

Amikor bementem a könyvtárba, hogy megkeressem Lewis Carroll alapművét, arra számítottam, hogy egy Micimackóhoz hasonló méretű, régi könyvecskét találok majd. Ehhez képest egy hatalmas, súlyos és egészen friss kiadású darab nézett vissza rám a polcról a következő felirattal: "Varró Dániel és Varró Zsuzsa fordításában". Na, itt felcsillant a szemem, hazaszenvedtem a méretes jószágot, és amikor ő került sorra, alaposan megcsodáltam. Elképesztően szép munka, gyönyörű színekkel, az eredeti rajzokkal, és igazán igényes szerkesztéssel. Eddig nem ismertem a Sziget kiadót, de le a kalappal előttük.

Ez ismét egy olyan történet, amit nem hiszem, hogy be kéne mutatni, de a rend kedvéért mégis megteszem. Aliz, a mindenre kíváncsi kislány egy nap a folyóparton meglát egy igazán különös fehér nyuszit, és mivel ez a nyuszi tényleg nem mindennapi, hiszen még mellénye és zsebórája is van, kénytelen a nyomába eredni. Beugrik utána egy üregbe, amin keresztül hosszadalmas landolást követően egy furcsa, átlagosnak semmiképp sem mondható világba kerül, ahol természetes, hogy beszélnek az állatok, mindenkinek van egy története, és úgy általába véve semmi sem az, aminek elsőre látszik - talán még maga Aliz sem.

Amikor felvettem a könyvet a listámra, úgy gondoltam, ez azon történetek egyike lesz, amiket mindenki ismer, de nekem nem tetszenek. Miután kezembe került a Sziget kiadó változata, ez némiképp változott, és elkezdtem reménykedni. Annyira tetszett a külalakja, hogy szinte akartam, hogy tetsszen a történet is. És tetszett. Rengeteg negatív, csalódott véleményt olvastam már Csodaországról, amik azt firtatták, hogy értelmetlen zagyvaság az egész, ráadásul unalmas is. Ellenben én nagyon jól szórakoztam. Tetszettek Aliz kalandjai, az állatok furcsa, de mégse teljesen logikátlan gondolatai és viselkedése. Nagyon szépen bemutatta a könyv, milyen, amikor egy gyerek már tud dolgokat, és ezekből próbálja összerakni, megfejteni azokat, amikkel még nincs tisztában. A fordítás számomra elsőosztályú volt, tele szójátékkal, amin így, felnőtt fejjel talán még jobban szórakoztam, mint gyerekként tettem volna. Az egyetlen, ami kicsit zavart, az John Tenniel Aliz-ábrázolása volt. Tudom, hogy azért ilyen, mert abban a korban még ez volt az általános, de akkor is zavart, hogy elvette a kislány arcáról a gyerekek minden jellemző vonását. Szóval tulajdonképpen egy felnőtt fejű kisgyereket rajzolt. Minden más viszont nagyon tetszett, úgyhogy el tudok tekinteni ettől az apróságtól. Sajnos az idő szűke miatt csak a listában is elvállalt Csodaországot tudtam elolvasni, de mindenképp szeretném a Tükörországot is, ha majd a maradék két párbajkönyvemet is "kivégeztem".

Ajánlom a könyvet mindenkinek, akiben maradt még kellő fantázia és gyermekiség, hogy megértsék Aliz és Csodaország lakóinak különös, mégis egyszerű gondolkodását. Én biztosan fogom olvasgatni a gyerekeimnek, és abban is biztos vagyok, hogy nem csak ők fogják élvezni a történetet.

Modern kori indián legenda

Soron következő párbajkönyvem egy olyan darab, amiről sosem feltételeztem volna, hogy olyan benyomást gyakorol rám, amilyet végül mégis sikerült neki. Általam ritkán olvasott kombinációról van itt szó: egy magyar szerző első regényéről, aminek tulajdonképpen majdhogynem semmilyen hírverése nem volt. Ez pedig nem más, mint Vasas Judit: Mah-ree Nok c. kötete.

A könyvre teljesen váratlanul találtam rá. Könyvnyereményes játékokat kerestem a neten, és kidobta találatnak az 50 könyv című blogot, amin különböző fejtörők megoldásával lehetett könyvet nyerni. Bár nem tudtam, pontosan mi a nyeremény, igazából nem is érdekelt, szeretem az ilyen játékokat, úgyhogy csak a móka kedvéért játszottam is, és megnyertem a 8. könyvet az 50-ből. Ezután annyira belelendültem, hogy gyakorlatilag minden olvasáskedvelő barátomnak segítettem nyerni egyet, pedig én magam még csak nem is olvastam az addigra megkaparintott Mah-ree Nokot. 2011 ősze óta a könyv türelmesen várt a sorára, végül most, 2013 nyarán átesett a tűzkeresztségen.

Mint minden értékelésem, ezt is a borítóval kezdem. Márpedig sajnos azt kell mondanom, borító alapján az életben nem vettem volna kézbe. A teljesen fekete háttérhez valahogy számomra nem passzol ez a meseszerű rajz, sőt, ha már itt tartunk az egész történethez se. Nekem azt a benyomást kelti, hogy a könyv nem való igazán felnőtteknek, pedig ez nem így van. A borító és a fülszöveg együtt valahogy olyan egyszer olvasható, nem nagy durranásnak érzékelteti a regényt, ezért nem csodálkoznék rajta, ha az emberek anélkül elmennének mellette a könyvesboltban, hogy egyáltalán észrevennék, és ha észre is veszik sem biztos, hogy belelapoznak.

Lássuk a történetet! Öt tinédzser szökik ki az éjszaka közepén, hogy végrehajtsanak egy titkos rituálét, amiben maguk sem hisznek igazán egy könyv leírásai alapján, amit maguk sem tudják, honnan szedtek. Másnap az ötből hárman tapasztalják meg, hogy ez bizony nem csak egy jó móka volt, amit aztán könnyen elfelejthetnek. A könyv, amiről úgy tudták, a világ jobbá tételére jött létre, komoly problémákat okoz használóinak: mind egy-egy negatív érzelem "irányítóivá" válnak. Csak hogy valójában nem ők irányítják ezeket az érzelmeket, inkább cipelik azok terhét mások helyett is. A kétségbeesett fiatalok ismét a könyvhöz fordulnak segítségért, ami elrepíti őket egy másik, kegyetlen világba, ahol nagyobb gondjuk is akad, mint az érzelmek terhe.

Nos, a kissé lehangoló borító elemzésem után azt kell mondanom, ez a legjobb könyv, amit idén olvastam. Az első néhány oldal kétségei után egyszerűen vitt magával, nem akartam letenni, így nagyon hamar elértem a végére. Ritka az ilyen, de a gyerekek és az őket kereső szülők/nyomozó fejezetei ugyanolyan érdekesek voltak, legszívesebben egyszerre olvastam volna a kettőt. Nem volt bennem az az érzés, hogy "jaj, ott hagytuk a szereplőket valahol, mikor térünk már vissza rájuk?", sőt, eszembe se jutott ilyesmin gondolkodni, mert annyira lekötött a másik szál is, amiben pedig tulajdonképpen semmi misztikum nem volt. Nem tudtam főszereplőnek tekinteni a srácokat, mert ugyanolyan rangú volt számomra mindenki, a többi szereplő lelkébe is beleláttunk, és ez közelebb hozta őket. A történet pörgős volt és fordulatos, nem unatkoztam egy percig se. Többen írták, hogy nekik kicsit túl hirtelen lett lezárva, megoldva minden, én viszont nem hiszem, hogy jobban örültem volna, ha az egyes történetszálak megoldásai eltolódnak egymástól. Ettől volt olyan igazi nagy befejezése, ami után pihegve hátradőlhetünk saját alternatív lezárások kiagyalása nélkül.

Ajánlom tehát bátran mindenkinek, aki szereti az egyik oldalról kicsit misztikus, másik oldalról nagyon emberi dolgokat, vagy egyszerűen csak szeretne egy igazán jó kalandban részt venni. Aki pedig kedvet kapott hozzá, még mindig van lehetősége egy-két szerzői példány megnyerésére. ;)