Mivel túl vagyok a zárófoglalkozásomon (nagyon jól sikerült :D), végre van időm megírni az első olvasónaplóm! Töredelmesen bevallom, már múlt hét elején elolvastam a könyvet, ezzel is kicsit erőt merítve, nehogy még jobban lebetegedjek. Nem is baj, hogy ennyit vártam a naplóval, mert így legalább nagyjából kialakult a fejemben, mit is fogok róla írni. Íme:
"A tündérek törvénye így szól: ha valaki a teljes neveden szólít, és nem hibázza el, engedelmeskedned kell. Ezért is választunk hosszú és kacifántos neveket."
A Fairy Oak könyvek tipikusan azok a fajta olvasmányok, amikkel borzasztó könnyen rá lehet szoktatni a gyerekeket az olvasásra. Bár, talán a rászoktatás nem is jó szó, hiszen mi pusztán odaadjuk nekik a könyvet, ők maguk fedezik fel általa az olvasás élményét. No, de miért is írtam, amit írtam? Egyrészt azért, mert a könyv csaknem 300 oldalas, mégis nagyon hamar elolvasható, mivel nagyobb fajta betűkkel van szedve, és néhány helyen képek is díszítik. Persze nem utolsó sorban maga a történet is sok szerepet játszik az olvashatóságban, de erről picit később.
Először vizsgáljuk meg a kötetet külalak szempontjából. Manapság elterjedt, hogy a könyveket külső, levehető borító védi, ami egyrészt a dombornyomás miatt fényesebbé teszi a rajta lévő képet, másrészt egész praktikus, mert könyvjelzőként is használható. Ez itt sincs másképp, viszont nekem külön tetszett, hogy a levehető borító alatt nem ugyanazt a grafikát látjuk. A borító belső oldalán lévő virágok ugyancsak nagyon szépek és hívogatóak - bár meg kell jegyezni, ebben a kérdésben elég elfogult vagyok, mint valószínűleg más, virágimádó embertársaim -, és külön piros pont, amiért ezek a virágok a fejezetcímek alatt is megjelennek. A könyvben található illusztrációk nagyon szépek, a színes képek, amik bemutatják Fairy Oak lakóit és a történet színtereit pedig valahogy közelebb hozzák az egész történetet az olvasóhoz. És az az ötlet, hogy ezeket a képeket Fairy Oak egyik lakója festette... Zseniális!
Azt hiszem, ennyi áradozás a külsőről elég is, mindenki amúgy is inkább a tartalomra kíváncsi. :) A történetet sajátos módon nem az író, és nem is az alcímben is említett főszereplők szemszögéből kísérhetjük végig. Feli, az apró dajkatündér meséli el nekünk a különös ikerpár, Vanília és Pervinka történetét. Hogy miért különösek? Bár ikrek, 12 óra eltéréssel születtek. Pervinka, az idősebb lány, pontban éjfél után 1 másodperccel született, Vanília pedig délben, amikor a Nap a legmagasabban jár az égen. Nagynénjük, Lalla Tomelilla, a Fény Boszorkáinak egyik leghíresebbike, joggal várnánk tehát, hogy unokahúgai is bámulatos képességekkel rendelkeznek majd. Ugyanakkor a törvény kimondja: a varázserőt ikrek nem örökölhetik. Kérdés tehát: vajon a lányok ikreknek számítanak-e 12 óra eltéréssel is? Milyen különös jelentősége lehet annak, hogy egyikük éjjel, másikuk nappal született? És vajon mi az a borzasztó hatalom, a Rettenetes 21, amiről mindenki beszél, és amitől még maga Tomelilla is tart? Olvassátok el, és megtudjátok! ;)
Előzetesként itt egy kis "trailer" főként azoknak, akik tudnak angolul:
(Nem, tényleg nem készítenek belőle filmet, legalábbis egyelőre, ez csak különböző filmekből összevágott kis videó, ami bemutatja a történetet. Ettől függetlenül szerintem elég jól sikerült.)
Azt hiszem, ennél többet nem is szükséges írnom a történetről. Minden benne van, ami egy jó meséhez kell. Tündérek, varázslók, boszorkányok, egy beszélő tölgy, és persze a legfontosabb: gyerekek. Hiszen van-e annál jobb, mintha saját magunkat is el tudnánk képzelni egy-egy szereplő helyébe? És bár eddig csak gyerekekről beszéltem - elnézést, szakmai ártalom -, bátran ajánlom azoknak a felnőtteknek is, akikbe szorult egy kis varázslat, vagy a lelkük mélyén legalább egy kicsit még gyerekek. :)
