Helyzetjelentés

Kicsit eltűntem magam mostanában. Ennek számos oka van, köztük a legfajsúlyosabb, hogy épp a költözés kellős közepén vagyok, és nem kifejezetten van időm se olvasni, se animézni, se mélyenszántó bejegyzéseket blogolni. Emellett elkezdődött az ünnepi szezon, amivel az oviban is és otthon is rengeteg a munka, készülünk, alkotunk, kreatívkodunk, ötletelünk. Egyelőre például halvány fogalmam sincs, mikor és miből fogok tudni vasárnapra adventi koszorút gyártani, merthogy nem volt időm elmenni a városba alapanyagért. 

Az olvasással amúgy sem haladtam az utóbbi időben, mivel a harmadiknak választott párbajkönyvem valahogy nem egy olvasmányos, különösebben érdekfeszítő alkotás, szóval végül el is csomagoltam az egyik dobozba, mondván úgyse lesz időm és kedvem hozzá. Viszont nem akarok könyv nélkül maradni az ünnepekre, úgyhogy azt hiszem, egy időre félreteszem ezt a megkezdett könyvet (bár talán a doboznál messzebb nem kell pakolni), és megpróbálom beszerezni azt, amelyiket kifejezetten erre az időszakra szántam. Ha sikerül, talán bejegyzés is lesz belőle még Karácsony előtt.

Erről jut eszembe: a fő oka annak, hogy a kevés idő ellenére most írok, hogy villoghassak vele, milyen szépre sikerült átalakítani a blogom. Szerintem marha menő lett, nekem nagyon tetszik, amúgy is untam már a tappancsokat. Henrik megcsinálta nekem azt is, hogy ne legyen csúnya szürke keret és lábléc, úgyhogy most már pláne tökéletes. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy írásban is elnézést kérjek attól a valószínűleg magyarul nem tudó egyéntől, akitől a blog sablonját szedtem, ugyanis bár tudom, hogy nem túl etikus, párommal leszedettem a bal felső sarokban lévő szalagot, ami a készítőt reklámozta, és helyette a láblécbe írtam az elérhetőségét. So, dear hotbliggityblog! Sorry for deleting your advertisement, but it was really disturbing there. I've put your url in the footer as a compensation. Hope you won't be too mad. :)

Nohát ennyi lenne a helyzetjelentésem, nem kizárt, hogy ha lesz rá cseppnyi időm, megmutatom majd egy bejegyzésben az adventi koszorúnkat is, ha elkészült, esetleg más díszeket vagy hasonló ünnepi dolgokat. Aki utálja a Karácsonyt, az egyrészt lehetőleg ne velem beszélgessen erről, másrészt kerülje a blogomat ebben az időszakban, nekem ugyanis a kedvenc ünnepem, és szeretem mindenhol kiélni a karácsonyi hangulatom.

Szóval egyszer csak jövök, addig is boldog decembert mindenkinek!

Börtönök világa

Még 2012 telének környékén a Molyon közzétették a Pongrác kiadó egy nyereményjátékát, ahol mindössze annyi volt a feladat, hogy kívánságlistára tegyük a nyereményként felkínált könyvet. Utána is néztem ennek az irománynak, és a fülszöveg és borító alapján úgy gondoltam, egész érdekes lehet, tehát részt vettem a játékban. Ugyan nem nyertem, viszont a könyv ott maradt a kívánságlistámon, el is felejtkeztem róla, sőt még magáról a kívánságlista létezéséről is. Aztán eljött az április, vele pedig a névnapom, amikor is kiderült, hogy párom viszont nagyon is észben tartotta a lehetséges ajándékötlet-forrásokat, ennek eredményeképp a könyv, amit nem nyertem meg, végül csak megtalált. Így került a párbajlistámra az Incarceron.

Ahogy már írtam, a borító is közrejátszott abban, hogy érdekesnek véltem a könyvet, ez pedig azért van, mert egészen gyönyörűséges. A külső, levehető borító (bal oldalt) egészen sejtelmes, nagyon szépen, aprólékosan kidolgozott, a cím betűtípusa pedig ötletes és jól néz ki. Az alatta lévő kemény borító fehér, és a szerző-cím pároson kívül csak a leglényegesebb elem (a kulcs) stilizált változata van rajta. Így is szép, de a levehető nekem sokkal jobban tetszik. A könyv hátulján a levehető borítóra Pongrác 15-ös karikát pakolt, amit ezúton is szeretnék hangsúlyozni, nem véletlenül tett, bár szerintem egy fokkal kiemeltebb helyre talán jobb lett volna.

És hogy mi is az Incarceron tulajdonképpen? Maga a szó minden bizonnyal latin eredetű, és valami olyasmit jelenthet, hogy "bebörtönözve" (latinul tudóktól szívesen veszem a megerősítést avagy cáfolást), tehát nem meglepő, hogy a történet tulajdonképpen egyik főszereplője ezt a nevet kapta. Ez a főszereplő pedig nem más, mint a börtön. Az Incarceron ugyanis nem egy egyszerű fegyház, még csak nem is Azkaban, ugyanis ez a börtön él. Figyel, néha beszél, és kegyetlenül játszik a benne lakó fegyencekkel. Ebben a borzalmas világban él Finn, a Csillaglátó, aki 15 éves kora előttről semmire nem emlékszik, de az időnként rátörő rohamok miatt meggyőződése, hogy Odakintről jött. Természetesen senki, még vértestvére, a hiú Keiro sem osztja ezen nézeteit, hisz mindenki tudja, hogy az Incarceronból nincs kiút, de befelé vezető se. Néhányan mégis megpróbálják a lehetetlent, hisznek a legendákban, miszerint egy Sapphique nevű börtönlakónak nagyon régen sikerült kijutnia, és próbálnak a nyomdokaiba lépni. Ilyen Gildas, az öreg Sapient, aki személyes látomásgyárnak használja Finnt, és meggyőződése, hogy a fiú fogja elvezetni a kijárathoz.

Mindeközben a kinti világ már-már édenkertszerű, már-már tökéletes. Legalábbis ez a látszat. A felszín alatt azonban mindenki legalább olyan fogolynak érzi magát, mint az Incarceron lakói, hisz a világuk nem más, mint egy számítógépek segítségével létrehozott díszlet. A törvények értelmében az időt megállították, és nagyjából a 17. század környékére visszaforgatták. Bár a technika valójában már elképesztően fejlett, a Protokoll értelmében tilos kihasználni, kizárólag a legtehetősebbek engedhetnek meg maguknak némi kihágást. Itt, a Protokoll börtönében él Claudia, az Incarceron igazgatójának lánya, aki tanára, Jared segítségével próbál kiszabadulni ebből az ál-világból, és elmenekülni az előre megrendezett házasság elől.

Két különböző élet, két különböző világ, de mindketten kétségbeesetten keresik a kiutat. Mindkettejük előtt felcsillan a remény egy apró, kristályból készült kulcstól, ami összeköti őket. Vagy talán nem is csak az?

Ismét kicsit bajban vagyok az értékeléssel, mert nagyon vegyes érzelmeket hagyott maga után a könyv. Egyik részről tetszett, mert tele volt jó ötlettel, talánnyal, amiket nem mindig tudtam megfejteni, kérdéssel, amiket nem mindig tudtam megválaszolni, egészen egyedi volt a világa, tetszett a nézőpont-váltogatás, és nagyjából a 100. oldaltól kezdve végig lekötött. Másik részről viszont az első 100 oldalon nagyon kényelmetlenül éreztem magam attól, hogy nem köt le, számomra borzasztóan zavaró volt, hogy ilyen sok szerkesztési hiba van a könyvben (sorozatban vessző helyett pont volt, így a következő mondat kis betűvel kezdődött, kimaradtak betűk), és időnként nem voltam biztos abban sem, hogy az a 15-ös karika valóban elég. Persze lehet, hogy csak én nem vagyok hozzászokva ehhez a stílushoz, de számomra sokszor kifejezetten horrorisztikus tudott lenni. A lezárás az, amivel még nem tudtam megbarátkozni. Tudom, hogy lesz folytatás, tudom, hogy sok mindent nem szabadott még megmagyarázni, de az az érzelmi bizonytalanság, amivel véget ért a könyv, nekem olyan benyomást keltett, hogy ebből sehogy sem lehet boldog befejezés, semmi se alakulhat igazán jól a második kötet végére. Mindezek ellenére tényleg érdekes volt a könyv, várom a folytatást, ami elméletileg még idén megjelenik, és ajánlom mindenkinek, aki nem riad vissza egy kicsit sötétebb hangulattól, és persze elmúlt 15 éves. ;)