Játékos 2.0

Eszti és Szandi is írtak nekem 5-öt, úgyhogy most azt is kifejtem.

Kezdjük Esztiével...

Sütőtöklé: Ó, igen, a fantasztikus halloween-i ital, ami nem elég, hogy sűrűbb lett a kelleténél, de hála Bran fűszerezésének, gyömbértúltengésben is szenvedett, úgyhogy gyakorlatilag ihatatlan volt. Szerintem azóta is ott van még az asztalon, mert senki nem mert hozzányúlni, hogy kiöntse. x"D

TM állatok: Ők az újdonsült kis háziállataink, szám szerint kettő nőstény TengeriMalac, Mimi és PomPom (avagy Pomi). Nagyon aranyosak, és mindig sípolnak, ha éhesek. xD Viszont legalább ők is este alszanak.

ÓPR: Ezt nem is szabad rendesen kifejtenem, mert csomóan nem tudhatják még, hogy mi az a PR. O_O Abból, hogy ezt kifejtésre írta nekem, legalább világosan látszik, hogy Eszti miért HPR és nyomkerák. xD

Krúll: Nem is tudom erről mit kéne írnom. Egyértelmű, hogy krúll vagyok, nincs is rajta mit ragozni. A többi krúll elismeri, a nyomkerákok meg saját bőrükön tapasztalják. >D

Papírsütés álá gofri: Úgy esett e rém eset, hogy sikeresen eltört halloween előtt pár nappal az otthoni gofrisütőnk. Viszont Briginek gofri kellett, mert már gondolatban rákészült, hogy azt fog enni, tehát Eszti elhozta az övét halloween-ra. Anya annak rendje és módja szerint be is dugta, hogy felmelegedjen, és beleönthesse a tésztát. Igen ám, de amikor a kis piros pötty jelezte, hogy felmelegedett, és anya felnyitotta a tetejét, hogy beleöntse a tésztát, kiderült, hogy Eszti benne hagyta a használati utasítást, ami ennek következtében cukin megpörkölődött. x"D Vicces volt. :D

Na, lássuk Szandi részét...

Kisállatok: Na most ezt nem tudom, hogy a rendes állatainkra vonatkozik, vagy a valenthes petekre. xD Mindenesetre kisállatunk van/volt/lesz elég, szám szerint 3 macska, 1 törpenyúl, 2 tengerimalac, 1 pézsmateknős, meg egy rakás hal. Volt nemrég egy hörcsög is, de ő már az örök szalmamezőkön rágicsál. :'(

Trade: Felteszem ez a Restaurant City miatt lett. :D Szandinak is küldtem már egy rakás trade-et, de eleinte azon munkálkodtunk, hogy legalább egyet tudjon elfogadni, mert mindig olyan kellett volna tőle, amire neki is szüksége volt. xD De aki még nem ismerné a játékot, az feltétlenül regisztráljon facebook-ra (igen, Tapi, te is, mert JÓ xDDD), és látogassa meg a Restaurant City alkalmazást. :D

Homokozó: Lehet, hogy nagyon szenilis vagyok, de ezt most akkor se értem. xD

PR: Na tessék, a másik nyomkerák... x"D Igen, PR vagyok, igen, a többi PR tudja, miért, de akkor se fogom leírni a blogba, mit jelent. xDD

Fanfic: Ezt már egyszer kifejtettem Kaen asszociációja kapcsán, úgyhogy több szót nem is vesztegetnék rá. :)

A homokozót meg majd módosítom, ha Szandival beszéltem és megtudtam, mire akar ez vonatkozni. xD

Blogos játékos bejegyzés

Jó kis blogos játékot találtam Kaen blogján. Ő írt rólam 5 asszociációt, nekem pedig az a feladatom, hogy ezeket a saját blogomon kifejtsem. Ezt itt most mindjárt meg is teszem, akinek pedig van kedve ilyet játszani, nyugodtan írjon egy kommentet, és írok róla asszociációt. :)

1.) Fanfiction: Pozitív, ha valakinek ez jut rólam eszébe, mert az azt jelenti, hogy legalább az eddigi első és egyetlen picinyke ficem, amivel a nyári conon indultam, nem volt olyan rossz, hogy rögtön el akarja felejteni az ember. :D Mindenesetre szeretek fanficeket olvasni, és írni is, bár utóbbi terén még igen gyerekcipőben járok. Azért remélem előbb-utóbb belejövök, és az én nevem is elhangozhat azon a bizonyos eredményhirdetésen. :)

2.) Óvó néni: Nos igen, nehéz eldönteni, hogy vajon a blogom miatt, vagy ténylegesen a szakom miatt kaptam ezt az asszociációt. Igazából mindegy is. Remélhetőleg a szakomat végigcsinálom, találok munkát oviban, a gyerekek pedig szeretni fognak. A blogomnak csak azért ezt a címet adtam, mert egyrészt akkor váltottam szakot, amikor indítottam, másrészt a szösszenetek már foglalt volt. :D

3.) Napi Brigiutálat: Ennek sok története nincs. Mindenki tudja, hogy Brigit utálni kell. Még az is ellene van, aki nem is ismeri. Így aztán csak egy kis reggeli ihlet kellett, hogy megalkossam a facebook-on a Napi Brigiutálatot, hogy mindenki kétségektől mentesen tisztában legyen vele, hogyan is viszonyul Brigihez. :D Aki nem hiszi, járjon utána. ;)

4.) Hosszúhajú barát: Na most ezen elgondolkoztam, hogy egybe vagy külön kell-e írni, de mindegy, nincs kedvem utánanézni. XD Amúgy jellemző, hogy az emberek előbb jegyzik meg a vőlegényemet, mint engem, mert valahogy úgy nehéz nem felismerni. :D De az is lehet, hogy csak én vagyok ilyen kis kevéssé feltűnő. :P Általánosan nem mondható el, hogy jobban felfigyelek a hosszúhajú fiúkra, de tény, hogy neki jól áll (khm...PRek kuss), tehát nem engedném, hogy levágassa. (Még mindig kuss, nem röhög.)

5.) József Attila: Hű. József Attila verseit nagy általánosságban szeretem, de persze vannak kivételek, mint mindenhol. Magának a költőnek a személyiségét nem igazán szeretem, de nem is nagyon érdekelt soha. Ha jók a versei, akkor mindegy. Amúgy vicces, mert vőlegényem és apukám is Attila, és József Attila utcában lakunk. :)

Noh erről ennyit. Jó kis játék ez. :)

Péntek 13.

Gondoltam, e jeles nap alkalmából - meg mert épp olyanom van - utánanézek, honnan is ered az a bizonyos fekete nap, amitől sokan szabályosan rettegnek, mások pedig kifejezetten szerencsehozónak tartják.

Pontos feljegyzések nem maradtak ránk a péntek 13-mal kapcsolatos babonák kialakulásáról, viszont számos elbeszélés és írásos emlék tanúsítja, hogy magát a pénteki napot rendkívül szerencsétlennek tartották. Ez alól egyetlen nap volt a kivétel: a Húsvét előtti nagypéntek, ugyanis annak a napnak a szentsége állítólag ellensúlyozta a péntek átkozott mivoltát.

A 13-mas szám a legtöbb helyen ugyancsak szerencsétlennek számított. Úgy vélték például, hogy ha 13-man ülnek egy asztalnál, akkor valaki egy éven belül meghal a jelenlévők közül. A legvalószínűbb természetesen az volt, hogy azt éri utol az "átok", aki utoljára, 13-ként ült le az asztalhoz. Kínában és Egyiptomban ezzel ellentétben szerencsés számnak tartották.

A péntek és a 13-mas szám kapcsolatára szintén nincs biztos magyarázat. Leggyakrabban a keresztény hagyományokhoz kötik, mivel az utolsó vacsoránál Júdás 13-ként foglalt helyet, Jézust pedig pénteken feszítették keresztre. Kevésbé ismert, de egy hasonló történet szerepel a viking mitológiában is, ahol Odin és 11 társa tart lakomát, amit a meg nem hívott Loki, a viszály istene tesz tönkre 13-ként: egy mérgezett nyílvesszővel megöli Baldrt, a szépség istenét, ami végül az istenek háborújához, a Ragnarökhöz vezet. A két balszerencsés motívum összekapcsolása azonban koránt sem olyan régi, mint gondolnánk. A legrégebbi írásos emlék amely erről szól, 1869-ből való, a híres zeneszerző, Gioachino Rossini életrajzából. Rossini egyébként 1868. november 13-án halt meg, ami péntekre esett.

Befejezésként nézzünk néhány péntek 13-ai érdekességet:

• A Forma-1-ben nincs 13-as autó.
• Amerikában sok helyen nincs 13. emelet.
• Az Apolló 13 űrhajót 13 óra 13 perckor indították majdnem végzetes útjára.
• A tarot kártya 13. lapja a halált ábrázolja.
• Egyes légitársaságok repülőin nincs 13. sor, illetve szék
• Vannak városok, ahol 13-mas házszámot sem találunk.
• Amit állítólag nem szabad péntek 13-án, különben szerencsétlenül végződik: varrni, orvosságot beszedni, házasságot kötni, szülni.
• Végül egy kis irónia: Talán ezért nincs már 13. havi nyugdíj sem? ;)

U.i.: Ajánlom mindenkinek, akit érdekel a téma, az Index Péntek 13-ról szóló cikkét.

Tada-Manga

Nem olyan rég tagja lettem egy mangafordító csapatnak, mint fordító. Ahogy a cím is jelzi, a Tada-Mangáról van szó. Erről a csapatról fogok most pár gondolatot megosztani mindenkivel.

A Tada-Manga csapata első ránézésre nem tűnik profi csapatnak. Az eddig publikált mangák száma kicsi, és a csapat "rajongótábora" sem akkora, hogy veszélyeztesse a közbiztonságot rögtönzött tüntetéssel, ha esetleg gonoszkodnának velü(n)k. Ugyanakkor a látszat, mint tudjuk, gyakran csal - vagy ahogy a bölcs pávián mondja az Oroszlánkirály 3-ban: "Nézz a látvány mögé!". Nos, ha a látvány mögé nézünk, sok olyat tapasztalhatunk, ami kellemes csalódást okozhat az első benyomás után.

Vizsgáljuk is meg a csapatot (magamat nagy szerényen kihagyva, hisz még csak most kezdtem). Az ember azt hinné első hallásra, hogy a mangafordításhoz nem kell más, csak 1-2 jó angolos, akik összeállnak, lefordítják és hurrá, elkészült életük legnagyobb műve. Aztán még 20x. Valójában azonban a mangafordításhoz ennél sokkal több kell. Első lépésként természetesen a fordítók lefordítják a választott mangafejezetet. Ha elkészültek, a fejezetet továbbküldik az angol nyelvi lektoroknak, akik ellenőrzik a fordításokat, megnézik, hogy minden kifejezés a helyén van-e. Utánuk következnek a beírók, akik - sose találjátok ki - beírják a lefordított szöveget az üres mangába - természetesen igényesen megformázva azt. Ők végül elküldik a fejezetet a magyar nyelvi lektoroknak, akik ellenőrzik a fordítások nyelvhelyességét, magyarságát, illetve kijavítják az esetleges elírásokat. Ennyit a szerkezeti felépítésről, ami nagyjából minden fordító csapatnál így néz ki, vagy legalábbis hasonló.

Hogy ennek ellenére miért gondolom, hogy a Tada-Manga csapata különleges? Mert itt a csapattagok nem csupán "munkatársak", hanem barátok is egyben. Mert annak ellenére, hogy gyakran eltérőek a vélemények, még sincsenek veszekedések. Mert ha valaki valami miatt nem tudja időben elkészíteni a munkáját, nem megrovást kap, hanem segítséget. Mert a csapattagok szeretik, amit csinálnak, és épp ezért szívvel-lélekkel csinálják. És mert bár nem olyan hatalmas az olvasótábor, mint egyik-másik nagyobb csapatnál, mégis mindenki törekszik arra, hogy ennek a néhány hűséges olvasónak a legjobb minőségű fordításokat biztosítsa - még ha ez azt is jelenti egyben, hogy többet kell várni egy-egy fejezetre a megszokottnál.

Zárszóként csak annyit: őszintén örülök, hogy ennek a csapatnak már én is tagja lehetek, és remélem nem fogok csalódást okozni a fordításaimmal se nekik, se az olvasóinknak. Ha ezek után bárki kedvet kapott, hogy benézzen hozzánk, látogasson el a http://www.tada-manga.hu oldalra, esetleg mondja el a véleményét a fórumunkon.

SakuraCon 2009

Ahogy ígértem, íme a beszámolóm életem első animeconjáról. Nem fogok minden apró dolgot leírni, csak nagyjából a tapasztalataimat, véleményemet. Nagyon nehéz összeszedni most a gondolataimat, úgyhogy lehet kissé szétszórt lesz, de azért fogadjátok szeretettel!

Mivel első conom volt, úgy indultam neki, hogy remélem megéri ez az egész a pénzt, amit áldoztam rá. A hosszú sorban állás így visszagondolva nem is volt olyan vészes. Végig akadt néznivalóm, rengeteg cosplayes rohangált fel-alá a PeCsa körül meg időnként kaptunk egy kis szórólapot is. A szombati nap első tanulságai a számomra a következők voltak:

• Akár jegyelővételesek vagyunk, akár nem, nem elég odamenni fél órával pénztárnyitás előtt, különben mire beérünk a nagyterembe, nem lesz helyünk.
• Nem szabad végignézni az AMV vetítéseket, mert annyira sok egyszerre, hogy utána nem lesz kedvünk megnézni a lényeget - az AMV versenyt.
• Jól be kell reggelizni mielőtt elindulunk, különben méregdrágán kell cseppet sem laktató szendvicset vennünk.

A cosplay craftmanship része nagyon tetszett, voltak nagyon ötletes és gyönyörűen kivitelezett ruhák, amik szerencsére elnyomó többséget alkottak a "megveszem a boltból és magamra kapom" jelmezek mellett. Ez utóbbiakat nem is értettem igazán, mert egyéni performance-ban még teljesen jók lennének, ha mellé kitalálnának valami jó kis történetet, de hogy kerülnek be abba a versenybe, ahol a ruha saját kezű megalkotását díjazzák? O.o

A szombati nap fénypontja számomra a Fanfiction beszélgetés volt. Eredetileg eszembe sem jutott volna oda betérni, de mivel egy barátom zsűrizett, gondoltam megtisztelem az írókört jelenlétemmel. Nagyon kellemesen csalódtam, mert a beszélgetés nem hogy nem volt unalmas, de végig nagyon jól szórakoztam!

Szombaton ezen kívül nem is nagyon történt semmi, mert a vetítések nem nagyon érdekeltek, este meg már nem voltak előadások, úgyhogy hazamentünk.

Vasárnap a cosplay performance része kapta a főszerepet. Az egyéniben volt néhány jó előadás, amiket lehetett értékelni, volt 1-2 olyan, ami kifejezetten tetszett, de voltak olyanok is, amiknél nem tudtam már hol kaparjam a falat, annyira rosszak voltak. Elnézést mindenkitől, aki magára veszi a dolgot, de ha szabad javasolnom, legközelebb mielőtt bárki felmegy a színpadra, tegye meg a következőket:

1. Tanulja meg a szöveget, amit el akar mondani. Ne legyenek másfél perces szünetek két mondat között, mert az illető elfelejtette, hol is tart!
2. Kérje ki mások véleményét, hogy amit elő szeretne adni, az valóban HUMOROS-e!
3. Ha úgy érzi, nem tudott felkészülni az előadásra rendesen, inkább mondja le a fellépést és halassza a következő conra. Senkinek nem tesz jót vele, ha felkészületlenül versenyez...

A következőket viszont kiemelném (fellépési sorrendben), akiknek tetszett az előadása:

• L, aki fejét rázva ugrált és táncikált valami metálra, ha jól rémlik - egész vicces látvány volt és dícséretes, hogy nem fáradt le a végére
• Wonderweiss - könnyeztem a nevetéstől
• Hikari, aki windows hibaüzenetre rappelt - jó volt, ötletes és vicces
• Akatsukis, aki az életéről beszélt - a szöveg kellőképp humoros volt

Térjünk is át a csoportos performance-ra. Javasolni az egyénihez hasonlókat tudom csak, bár itt azért nem igazán volt olyan, aki elfelejtette a szövegét. Nem tudom, korábban milyen volt ebben a kategóriában a felhozatal, de számomra a mostani igen alacsony színvonalú volt. A 25 fellépő csoportból összesen 3, azaz HÁROM tetszett. A legtöbb vagy erőltetett volt, vagy a humor legapróbb szikrája is hiányzott belőle. Persze nyilván lehet olyan előadást is bemutatni, amit eleve nem szántak humorosnak - pl.: Kaleido Star csapat - de egyrészt annak nem sok sikere van, mert az emberek nem ezt várják, másrészt akkor azt úgy kell előadni, hogy minimum lenyűgöző legyen, más különben sok értelme nincsen. A színvonal mellett még azzal volt gond, hogy egyrészt a nagyterem túl kicsi volt ehhez, az emberek fele már be sem fért, vagy csak úgy, hogy közben megfulladt, másrészt szerintem a csoportos felénél szünetet kellett volna tartani, mert túl sok volt egyszerre - főleg ekkora melegben.

Viszont, ha már az egyéninél megtettem, itt is kiemelem azt a hármat, ami tetszett:

• BaTár: Világvége Party - nagyon jó ötletek, kiváló zenevágás, poénos fordulatok
• Magyar Anime Shake - szintén a fentihez hasonlóan jó ötletek, külön plussz a rímelésért
• ÁTLAGOS Team - egész ötletes, a humorfaktor nem veri ugyan az előző kettőét, de azért tetszett

Ennyit a cosplayről. Vasárnap nem nagyon volt más programunk, az előadások többsége nem nagyon érdekelt, viszont a Mangakisszában megkóstoltunk 1-1 teát, ami nagyon finom volt, úgyhogy legközelebb már enni is megpróbálkozunk ott (persze csak ha addigra sikerül megtanulnom pálcikával enni XD).

Tombolát is vettünk, bár nem nyertünk semmit, de a tombolahúzás felelősét végighallgatni 1-1 szám kihúzásánál igazi élmény volt. :D Ugyan nem tudom, hogy hívják, de ő lett a kedvenc konferálóm. :D

Összességében nagyon jól éreztem magam ezen a rendezvényen, azt hiszem ezt a páromról is ugyanígy elmondhatom, és ha sikerül rá eleget gyűjteni, mindenképp meglátogatjuk a nyári 3 naposat is. Arra már "komoly" tervekkel is készülünk verseny-ügyileg, de ez egyelőre maradjon titok. :)

Báh...

Nos, elnézést kérek minden olvasótól, de valahogyaz utóbbi időben sehogy sem jutott időm írni. Akartam már a Húsvétról, akartam az anyák napjáról is, de egyik se jött össze időben...Azért majd igyekszem, de azt hiszem 2 hét múlvánál hamarabb nem igazán lesz rá időm. :( A jövő hét végi animeconról viszont egész biztosan fogok majd értekezni. Addigis szép napokat mindenkinek!

Az animékről

Rájöttem, hogy én ezt a blogot nem akarom az oktatásra kihegyezni, sőt tulajdonképpen egyáltalán nincs kedvem az oktatásról írkálni, főleg, hogy nálam sokkal okosabb emberek megteszik helyettem. Ezért aztán úgy döntöttem, a megkezdett Jog vs. Kötelesség részlegemet félbehagyom, és folytatom egy hozzám sokkal közelebb álló témával (ami persze nem azt jelenti, hogy ezentúl csak e témában fogok közszemlére elmélkedni).

Bevezetés képpen: mi is az az anime? Anime alatt az olyan japán animációs meséket értjük, mint például a köz számára leginkább ismert Dragon Ball, vagy Sailor Moon. Ezek elég régiek ugyan, de mivel ezeket ismerik a legtöbben, sajnos színvonalasabb mesékkel nem tudok példálozni. (Mielőtt a fanok hörögnének a "pórias" megfogalmazás miatt, felhívnám a figyelmet, hogy nem szándékoztam hivatalos meghatározással bombázni az olvasóimat.) Csak hogy még szemléletesebb legyek, beteszek egy képet is:

No ő egy anime karakter.

Amiért a témát előhoztam, az a rengeteg tévhit és ellenszenv ezen mesékkel kapcsolatban.

Először is: a legtöbb - főleg felnőtt - ember úgy gondolja, hogy az animék túlságosan agresszívak. Az ő számukra a válaszom: az animék többsége elsősorban NEM kisgyerekeknek készült. Ugyanúgy ahogy a "közkedvelt" Amerikai Pite, vagy a Rambo 3 sem. Természetesen vannak olyan animék, amelyek kifejezetten kicsik számára készültek, csak azt - ki tudja miért - a TV annyira nem szereti sugározni. Hozzáteszem az is igaz, hogy meglehetősen kevés ilyen anime elérhető magyarul.

Második számú tévhit: Az animék a gyereket meggondolatlan cselekedetekre sarkallják (pl. kiugrik az ablakon, mert azt hiszi, varázsszó segítségével repülni tud). Nos ennyi erővel tiltsák be a Harry Pottert, mert egy gyerek kiugrott seprűvel az ablakon. Vagy a Pál utcai fiúkat, mielőtt a gyerek gitt-mérgezést kap.

Harmadik számú tévhit: Az animék gusztustalanok. Ezt ugyan kevesebbet hallani, mint a másik kettőt, de mégis említést teszek róla. Sok animében előfordul olyan jelenet, amikor is az emberben a "fujjmár" érzés fogalmazódik meg (pl.: gonosz, csúnya szereplő megnyalja a főszereplőt, jelezve a kiszolgáltatottságát). Ha valaki ennyitől szívrohamot kap, akkor szívesen megkérdezném tőle: miért engedi Cartoon Network-öt nézni a gyerekét? Hát Spongyabobot? Vagy South Parkot - ami mellesleg 18 karikás? Pont.

Nem tévhit ugyan, de sokan meg szoktak botránkozni azon is, hogy Animeconok (tavasszal, nyáron és ősszel megrendezett japán központú rendezvények) alkalmával nem hogy gyerekek, de - Úr Isten, szinte le se merem írni - FELNŐTT emberek beöltöznek különféle animeszereplőknek, vagyis cosplayeznek. Nos ezen már végképp nem értem, miért kell szörnyülködni...A farsangokon mit csinál az ember, ha nem ugyanezt? Csak ott épp nem animeszereplőnek öltöznek, hanem mondjuk zsákbamacskának, vagy Batmannek, vagy Rubik kockának. Felnőtt farsangok ugyanúgy vannak, amiken ugyanúgy beöltöznek.

Mindezek fényében úgy gondolom, hogy aki továbbra is vérben forgó szemmel gondol az animékre, az vagy nem fogta fel a fenti sorokat, vagy "csakazértis" szemlélettel rendelkezik, aminek szerény véleményem szerint nincs értelme. Akinek pedig kétségei vannak bármivel kapcsolatban, javaslom nézzen utána, mielőtt ítélkezik - tudatlanul.

Jog VS Kötelesség 1

Állandóan megy a vita, hogy a diákoknak/tanároknak mihez van joguk és mik a kötelességeik. Erről természetesen nekem is megvan a véleményem...

Kezdjük a diákokkal.

A diákoknak régebben nem voltak jogaik, csak kötelességeik. Ez így természetesen nem volt jó. Vegyük csak példának 'drága jó édesanyámat' (Hajdú Sógornak üzenem, hogy véleményem szerint ez a kifejezés is illene a listájába), aki magyarból világ életében jeles volt. Elment érettségizni, mire a magyartanár meghúzta. Amikor rákérdezett, miért, az azt válaszolta, hogy "az első fele tökéletes, a 2. fele rossz". És hiába volt felháborodva akár ő, akár a szülei, akár az osztályfőnöke, nem tehettek semmit. Fellebbezésnek helye nem volt. Tehát ebből is látjuk, hogy a régi rendszer rossz.

Ha viszont a mai rendszert nézzük, azt figyelhetjük meg, hogy az egész tökéletesen ellentétesen működik. Bár kötelességeik természetesen vannak, a jogaik oly mértékben megnövekedtek, hogy lassan nincs miért elvégezzék a kötelességeiket. Ha folytatódik ez a tendencia, előbb-utóbb jogukban áll majd nem elvégezni a kötelességeiket - ami valljuk be, elég érdekes paradoxon.

Erre is példa: egyik volt gimnáziumi évfolyamtársam nyelvórán nem kívánt aktívan részt venni a tanulásban, és igyekezett mind a tanárt, mind a társait hangos zenehallgatással és kiabálásokkal zavarni. Amikor a tanár kiküldte óráról, leb*zdmegezte, valamint közölte, hogy neki jogában áll részt venni az órán, tehát nem megy ki. Ezen kívül még ki tudja hány hasonló "rendbontást" követett el. A gyerek ma egyetemista, az ügynek semmilyen következménye nem lett egy nevelőtestületi intőn kívül, ami persze eltűnt a süllyesztőben, mintha nem is lett volna.

Tehát ez a rendszer sem jó. Valahol a kettő között kellene megtalálni a hangsúlyt.

Még egy picit a kötelességeket nézve: ha lebontjuk csak a tantárgyi kötelezettségekre, úgy gondolom nem ártana csökkenteni az egyes tantárgyak követelményeit, helyettük pedig más, sokkal hasznosabb tárgyakat oktatni. Pl: Ha a diákoknak nem kellene megtanulniuk Amerika, vagy Németország, esetleg Oroszország történelmét A-Z-ig, talán maradna idő, hogy megtanítsák őket szavazni, vagy csekket kitölteni, esetleg még arról is értesülhetnének, hogy mint állampolgárok - nem mint diákok - milyen jogaik vannak. Ha nem kellene nekik egy rakat teljesen fölösleges képletet és bizonyítást benyalniuk, talán tanulhatnának helyette Kreszt. És még sorolhatnám...

Ezeken kívül még egészen biztosan van egy csomó minden, amit javítgatni, finomítani kellene, de mivel most csak ennyi jutott eszembe, itt be is fejezem a diákok részéről. Remélhetőleg a hozzászólásokban majd mindenki sok okosságot fog írni, amiket kifelejtettem, vagy korábban eszembe se jutottak.

Helyes út?

Én világ életemben óvónéni szerettem volna lenni. Sajnos egy félreértés miatt, amit most nem fejtek ki bővebben, a tanító szakon kötöttem ki másfél éve az ELTE-n. Nem volt vele semmi problémám, lelkesen kezdtem bele abba is. Fél évvel később különböző okok miatt átmentem a Szegedi Tudományegyetemre, de maradtam tanító szakon. Érdekelt a szak és komolyan úgy gondoltam, hogy én ezt végig fogom csinálni és jó tanító leszek. Az első hospitálást még nagyjából élveztem is.

Aztán 2. évre elveszett minden lelkesedésem. Hiába igyekeztem, voltak dolgok, amik egyszerűen nem mentek. És kezdtem rájönni, hogy nem, belőlem nem lenne jó tanító. Nem tudnám többféleképp elmagyarázni egy kisgyereknek amit nem ért, hiszen még magamnak sem sikerül sokszor. 2. év őszének közepére eljutottam odáig, hogy ezt nekem nem szabad befejeznem. Átjelentkeztem óvodapedagógus szakra. Bár az egyetemi tanárok többsége úgy gondolta, hülyeséget csinálok, javasolták, hogy inkább végezzem párhuzamosan a 2 szakot, nem tágítottam a döntésemtől. Szerintük nagyon jó tanító lett volna belőlem. Szerintem nem.

Tulajdonképpen ha belegondolok, sosem akartam tanítani. Csak azt akartam bebizonyítani, hogy én nem olyan vagyok, aki feladja félúton és évekig úgymond "keresi önmagát", ahogy a fél világ teszi. Meg voltam győződve róla, hogy az a helyes, ha becsülettel végigcsinálom, amit elkezdtem. Most pedig meg vagyok róla győződve, hogy így volt helyes. Soha nem tudnám megbocsájtani magamnak, ha miattam utálná meg egy kisgyerek az iskolát.

Sajnos ahogy észrevettem az eddigi csoporttársaim nem úgy gondolkoznak ahogy én. Többségüknek csak egy diploma kell. Nagyon nagyon kevesen akarnak ténylegesen tanítani. Egyikük sem gondol bele, hogy ha nem kapnak olyan helyen állás, ahol tényleg szeretnének, akkor "kénytelenek lesznek" tanítani. És ha ezt nem csinálják szívvel-lélekkel, annak rengeteg kisgyerek láthatja kárát. Egyszerűen nem értem, hogy képesek ennek ellenére folytatni a szakot, és majd később szemrebbenés nélkül elfogadni a diplomát. Szerintem ez szomorú... És az is szomorú, hogy semmi, a világon semmi és senki nem gátolja meg őket abban, hogy ilyen felfogással tanítói diplomához jussanak. A 60 emberből egy kezemen meg tudnám számolni, hány emberre bíznám rá a saját gyerekemet. Ennek ellenére legalább 40 biztosan diplomát fog kapni. És ez csak egy évfolyam.

Február 2-tól már óvodapedagógus szakon folytatom a tanulmányaimat. Remélem ott tényleg olyanok lesznek többségében, akik jó helyen vannak.

Szeret, nem szeret

Ma reggel olvastam egy cikket, amiben egy nő nyilatkozott arról, hogy nem szereti a saját lányát. Azt írta, semmi probléma nem volt a szülésnél sem, mégis amikor a kezébe vette elsőszülött lányát, nem érzett semmit. Ezek után sem tett semmi komolyabb lépést, hogy megoldja a problémát. Egyszerűen úgy hagyta... Később megszületett a kisebbik lánya, akit első pillanattól kezdve szeretett. A kilóméteres cikk kb fele arról szólt, hogy a nő mennyire szégyellte magát ezért és hogy nem tudja mit tegyen, de szeretne rajta változtatni. Mindezt amikor a nagyobbik lány már 11 éves! (Aki kíváncsi a teljes cikkre, itt található: http://metropolita.hu/?p=11632)

Első gondolatom az volt, hogy hogy fordulhat elő ilyen? Egyáltalán tényleg, komolyan létezik az, hogy valaki ne szeresse a saját gyerekét? Ezek szerint igen... Ezek után elolvastam a cikkhez tartozó hozzászólásokat, ahol láttam, hogy nem is egy ilyen ember van a világon. És csodálkoztam. A hozzászólok, akik hasonló cipőben járnak, megbeszélték, hogy talán össze kéne ülniük beszélgetni, hátha akkor megoldódik a probléma. Ezen a ponton teljesen elképedtem, hogy az emberi hülyeség mennyire hatalmas méreteket tud ölteni. Ha ők ezt eddig is tudták, érezték, hogy probléma van, akkor MIÉRT nem voltak képesek elmenni szakemberhez? Mire találták ki a pszichomókusokat, ha nem erre? Egy ilyen cikk kellett nekik ahhoz, hogy egyáltalán felmerüljön a lehetőség, hogy tegyenek ellene valamit? És ezek az emberek komolyan felelősségteljes, törődő anyáknak gondolják magukat??

Egyet kell értenem azokkal a hozzászólókkal, akik szerint ilyen esetben nevelőszülőkhöz kellene adni a gyereket. Annyi nő van a világon, aki kezét-lábát odaadná, csakhogy lehessen egy egészséges, boldog gyermeke. A fent említett anyák pedig saját magukat sajnálják, hogy nem képesek szeretni valakit, aki mindennél jobban vágyik a szeretetükre. Ha lenne bennük egy cseppnyi törődés is a nem szeretett gyerekeik iránt, megtennének mindent, hogy boldog életet biztosítsanak nekik. Ha tényleg nem szeretik őket, miért nem válnak meg tőlük és bízzák rá olyan szülőkre, akiknek nem lehetne saját gyerekük? Bár én el sem tudom képzelni, hogy ne szeressem majd a gyerekeimet, ha létezik ilyen, akkor miért ragaszkodik mégis ahhoz a gyerekhez? Hiszen ha jól belegondol, rájön, hogy így csak szenvedést okoz neki...

Lehet, hogy velem van a hiba, de gyakran nem értem ezt az idióta világot...

Visszatekintés

Ezt a bejegyzést még korábban leírtam magamnak, mert úgy gondoltam, ha majd lesz blogom, ezt bele kell írnom. Most tehát bele is írom.

December 18-án voltam húgom karácsonyi előadásán a sulijában. Az eleje jól indult, az elsősök hópelyhekként meg macikként táncikáltak egy übercuki dalocskára.

Utána jöttek a hittanosok egy állítólag hangulatcsináló verssel - ami igazából 2 vers és egy lelkizős szöveg volt - dehát őszintén szólva a végén mikor anyával egymásra néztünk mindketten egyetértettünk, hogy ez inkább lelombozó volt. Az egész arról szólt, hogy emberek, hülyék vagytok, hogy nem fogjátok fel, a Karácsony Jézus születésének az ünnepe, nem a plasztikfenyőké meg a drága ajándékoké. Hát no comment. -_- Sajnálom szerencsétlen gyerekeket, akiknek ezt a maszlagot a szájukba adták.

Aztán következtek a 2. a-sok egy angol rap-mikulás számmal, ami megint csak elég "érdekes" volt. Középen a mikulás nem csinált semmit, körülötte egy gombócban a manók, a nemtomkik meg a fairy-k (magyar fordításban angyalok O.o), akik ütemre mutogattak a mikulásra. És ennyi. Utólag is grat a felkészítő tanárnak, biztos nehéz volt összehozni ezt a bonyolult koreográfiát.

Eztán következett húgomék (2.b) osztálya a Didergő király c. mesével. Nagyon arik voltak, húgom a kuktasapiban úgy nézett ki, mint Hami a Hupikék Törpikékből. :D

Utána németesek 2 német karácsonyi dalra táncikáltak. Ez se volt nagy eresztés, de még mindig jobb volt, mint a rap miki.

Asszem utána angolosok jöttek 3 dallal. (Ja meg előtte egy srác mondott egy verset.) Ők nem táncoltak, csak énekeltek, de olyan hangosan, hogy öröm volt nézni. Közben meg a 2 bemondó csajszi unalmában elkezdett táncikálni a zenére. :D

Utolsó előttinek jöttek az elsősök és a harmadikosok együtt a Fekete bárány meséjével, ami megint csak aranyos volt. A végén körberakták a jászolt mécsesekkel lekapcsolt villanynál, úgyhogy szép volt. :)

Utoljára pedig az iskolakórus énekelte a Nox egyik karácsonyi számát. Irtó jó hangja volt a szólista csajnak, úgyhogy jó befejezés volt.

Összességében jó volt végülis, de 1000x élvezhetőbb lett volna, ha a DJ nem nyomatja úgy a hangerőt, hogy alig halljuk a szerencsétlen éneklő gyerekeket.

Prológus

Ím elkészült ez a blog is. Mindenkinek van, hát nekem miért ne legyen?

Ha szólni kéne pár szót róla, tulajdonképpen azt kell, hogy mondjam, ennek a blognak nincsen megszabott témája. Mindenről szól. Zavart, hogy amikor elgondolkodtatott, esetleg zavart valami, vagy csak volt valami friss, megbeszélni való élményem, nem volt egy hely, ahol ezeket megoszthattam volna másokkal. Vagy csak egyszerűen kiírhattam volna őket magamból. Így hát létrehoztam ezt a kis blogot, ahol mindezt megtehetem. Remélem lesznek lelkes olvasói, akik majd megosztják velem a gondolataikat, véleményüket, esetleg saját élményeiket.

Nos akkor vágjunk bele! :)