Az animékről

Rájöttem, hogy én ezt a blogot nem akarom az oktatásra kihegyezni, sőt tulajdonképpen egyáltalán nincs kedvem az oktatásról írkálni, főleg, hogy nálam sokkal okosabb emberek megteszik helyettem. Ezért aztán úgy döntöttem, a megkezdett Jog vs. Kötelesség részlegemet félbehagyom, és folytatom egy hozzám sokkal közelebb álló témával (ami persze nem azt jelenti, hogy ezentúl csak e témában fogok közszemlére elmélkedni).

Bevezetés képpen: mi is az az anime? Anime alatt az olyan japán animációs meséket értjük, mint például a köz számára leginkább ismert Dragon Ball, vagy Sailor Moon. Ezek elég régiek ugyan, de mivel ezeket ismerik a legtöbben, sajnos színvonalasabb mesékkel nem tudok példálozni. (Mielőtt a fanok hörögnének a "pórias" megfogalmazás miatt, felhívnám a figyelmet, hogy nem szándékoztam hivatalos meghatározással bombázni az olvasóimat.) Csak hogy még szemléletesebb legyek, beteszek egy képet is:

No ő egy anime karakter.

Amiért a témát előhoztam, az a rengeteg tévhit és ellenszenv ezen mesékkel kapcsolatban.

Először is: a legtöbb - főleg felnőtt - ember úgy gondolja, hogy az animék túlságosan agresszívak. Az ő számukra a válaszom: az animék többsége elsősorban NEM kisgyerekeknek készült. Ugyanúgy ahogy a "közkedvelt" Amerikai Pite, vagy a Rambo 3 sem. Természetesen vannak olyan animék, amelyek kifejezetten kicsik számára készültek, csak azt - ki tudja miért - a TV annyira nem szereti sugározni. Hozzáteszem az is igaz, hogy meglehetősen kevés ilyen anime elérhető magyarul.

Második számú tévhit: Az animék a gyereket meggondolatlan cselekedetekre sarkallják (pl. kiugrik az ablakon, mert azt hiszi, varázsszó segítségével repülni tud). Nos ennyi erővel tiltsák be a Harry Pottert, mert egy gyerek kiugrott seprűvel az ablakon. Vagy a Pál utcai fiúkat, mielőtt a gyerek gitt-mérgezést kap.

Harmadik számú tévhit: Az animék gusztustalanok. Ezt ugyan kevesebbet hallani, mint a másik kettőt, de mégis említést teszek róla. Sok animében előfordul olyan jelenet, amikor is az emberben a "fujjmár" érzés fogalmazódik meg (pl.: gonosz, csúnya szereplő megnyalja a főszereplőt, jelezve a kiszolgáltatottságát). Ha valaki ennyitől szívrohamot kap, akkor szívesen megkérdezném tőle: miért engedi Cartoon Network-öt nézni a gyerekét? Hát Spongyabobot? Vagy South Parkot - ami mellesleg 18 karikás? Pont.

Nem tévhit ugyan, de sokan meg szoktak botránkozni azon is, hogy Animeconok (tavasszal, nyáron és ősszel megrendezett japán központú rendezvények) alkalmával nem hogy gyerekek, de - Úr Isten, szinte le se merem írni - FELNŐTT emberek beöltöznek különféle animeszereplőknek, vagyis cosplayeznek. Nos ezen már végképp nem értem, miért kell szörnyülködni...A farsangokon mit csinál az ember, ha nem ugyanezt? Csak ott épp nem animeszereplőnek öltöznek, hanem mondjuk zsákbamacskának, vagy Batmannek, vagy Rubik kockának. Felnőtt farsangok ugyanúgy vannak, amiken ugyanúgy beöltöznek.

Mindezek fényében úgy gondolom, hogy aki továbbra is vérben forgó szemmel gondol az animékre, az vagy nem fogta fel a fenti sorokat, vagy "csakazértis" szemlélettel rendelkezik, aminek szerény véleményem szerint nincs értelme. Akinek pedig kétségei vannak bármivel kapcsolatban, javaslom nézzen utána, mielőtt ítélkezik - tudatlanul.