Lanatie Csodaországban

Fénysebességgel haladva már be is fejeztem a következő párbajkönyvem, ami tulajdonképpen nem az én érdemem, mivel olyan rövid volt, hogy még az is szégyen, hogy eddig tartott. De sajnos nem érek rá egész nap csak olvasni, sőt! Lényeg a lényeg, ezúttal arra voltam kíváncsi, milyen az eredetije annak a történetnek, amit többször dolgoztak már fel, mint a KSH a statisztikai adatokat, azaz mit csinált valójában Aliz Csodaországban.

Amikor bementem a könyvtárba, hogy megkeressem Lewis Carroll alapművét, arra számítottam, hogy egy Micimackóhoz hasonló méretű, régi könyvecskét találok majd. Ehhez képest egy hatalmas, súlyos és egészen friss kiadású darab nézett vissza rám a polcról a következő felirattal: "Varró Dániel és Varró Zsuzsa fordításában". Na, itt felcsillant a szemem, hazaszenvedtem a méretes jószágot, és amikor ő került sorra, alaposan megcsodáltam. Elképesztően szép munka, gyönyörű színekkel, az eredeti rajzokkal, és igazán igényes szerkesztéssel. Eddig nem ismertem a Sziget kiadót, de le a kalappal előttük.

Ez ismét egy olyan történet, amit nem hiszem, hogy be kéne mutatni, de a rend kedvéért mégis megteszem. Aliz, a mindenre kíváncsi kislány egy nap a folyóparton meglát egy igazán különös fehér nyuszit, és mivel ez a nyuszi tényleg nem mindennapi, hiszen még mellénye és zsebórája is van, kénytelen a nyomába eredni. Beugrik utána egy üregbe, amin keresztül hosszadalmas landolást követően egy furcsa, átlagosnak semmiképp sem mondható világba kerül, ahol természetes, hogy beszélnek az állatok, mindenkinek van egy története, és úgy általába véve semmi sem az, aminek elsőre látszik - talán még maga Aliz sem.

Amikor felvettem a könyvet a listámra, úgy gondoltam, ez azon történetek egyike lesz, amiket mindenki ismer, de nekem nem tetszenek. Miután kezembe került a Sziget kiadó változata, ez némiképp változott, és elkezdtem reménykedni. Annyira tetszett a külalakja, hogy szinte akartam, hogy tetsszen a történet is. És tetszett. Rengeteg negatív, csalódott véleményt olvastam már Csodaországról, amik azt firtatták, hogy értelmetlen zagyvaság az egész, ráadásul unalmas is. Ellenben én nagyon jól szórakoztam. Tetszettek Aliz kalandjai, az állatok furcsa, de mégse teljesen logikátlan gondolatai és viselkedése. Nagyon szépen bemutatta a könyv, milyen, amikor egy gyerek már tud dolgokat, és ezekből próbálja összerakni, megfejteni azokat, amikkel még nincs tisztában. A fordítás számomra elsőosztályú volt, tele szójátékkal, amin így, felnőtt fejjel talán még jobban szórakoztam, mint gyerekként tettem volna. Az egyetlen, ami kicsit zavart, az John Tenniel Aliz-ábrázolása volt. Tudom, hogy azért ilyen, mert abban a korban még ez volt az általános, de akkor is zavart, hogy elvette a kislány arcáról a gyerekek minden jellemző vonását. Szóval tulajdonképpen egy felnőtt fejű kisgyereket rajzolt. Minden más viszont nagyon tetszett, úgyhogy el tudok tekinteni ettől az apróságtól. Sajnos az idő szűke miatt csak a listában is elvállalt Csodaországot tudtam elolvasni, de mindenképp szeretném a Tükörországot is, ha majd a maradék két párbajkönyvemet is "kivégeztem".

Ajánlom a könyvet mindenkinek, akiben maradt még kellő fantázia és gyermekiség, hogy megértsék Aliz és Csodaország lakóinak különös, mégis egyszerű gondolkodását. Én biztosan fogom olvasgatni a gyerekeimnek, és abban is biztos vagyok, hogy nem csak ők fogják élvezni a történetet.