Kedves Írók és Írónők!
Kössz, hogy nem hagyjátok eltűnni a fantasy műfaját!
Kössz, hogy egyre többször veszitek alapul a különböző népek mítoszait!
Kössz, hogy ennyire szeretitek Lokit!
Kedves Kiadók!
Kössz, hogy a fentieket csak részben tudom magyarul olvasni, mert az első vagy második kötet után leálltok a sorozattal!
Egy ilyen szarkasztikus bevezető után pedig mi más is következhetne, mint egy mitológiára alapuló fantasysorozat első kötete, amiben természetesen benne van Loki: Kelley Armstrong – Melissa Marr: Loki farkasai.
Ezt a könyvet gyakorlatilag abban a pillanatban meg akartam szerezni, hogy bejelentették a Cicerónál, ennél fogva azon kevesek egyike volt, amikért részt vettem a kiadó nyereményjátékában. Tudni kell rólam ugyanis, hogy csak olyan dolgokért játszom, amiket ténylegesen szeretnék megnyerni, ami később csak a polcon porosodna, azt nyerje meg inkább valaki, akinek örömet is okoz. A 2014-es Nagy Téli Nyereményjáték tíz fordulójából ez volt az egyetlen, amiben részt vettem, és szerencsésen meg is nyertem a könyvet, aminek a februárra kiírt megjelenése végül júniusra tolódott. Azóta várt a polcomon a sorára szép türelmesen. Bevallom, a borítót nem sokat nézegettem. Nem sikerült rosszul, csak épp nem is az a fajta, amin elámulok és megpróbálom elemezgetni. Inkább olyan, mint egy kép egy mesekönyvben, és ez végül is jól van így. Puhaborítós, és szokás szerint a ragasztás itt sem túl minőségi, de egy olvasás után még nem esett szét. A külalakra nem is pazarlok több szót, jöjjön a történet!
Matt Thorsen 13 éves, igen csak jól megtermett gyermek, akiben tulajdonképpen semmi különleges nincs, leszámítva a tényt, hogy az északi isten, Thor leszármazottja. Ezzel persze nincs egyedül, szülővárosa, Blackwell ugyanis hemzseg a Thor-ivadékoktól, akik mind tisztában is vannak kilétükkel. Nem úgy a városban tanyázó, némileg kevésbé szívesen látott család, a bajkeverő Loki leszármazottai, mint például Fen és Laurie Brekke. A felállás: Matt ismeri a saját és a Brekke unokatestvérek származását, ahogy Fen is ismeri. Matt nem tudja, hogy Fen tudja magáról, kicsoda, Fen viszont tudja, hogy Matt nem tudja. Laurie pedig az ég világon semmit sem tud. Azt leszámítva persze, hogy Matt és Fen ki nem állhatják egymást, és lehetetlen, hogy valaha is jól kijöjjenek. Ám ahogy az lenni szokott, a sors ezzel nem ért egyet. Amikor a városi tanács bejelenti, hogy közeleg a Ragnarök 2.0, és hogy, hogy nem, Mattet éri a megtiszteltetés, hogy Thor bajnokaként még a gimnázium előtt harcba szálljon a Midgard kígyóval, a fiú választás elé kerül: megismétli az első Ragnarök eseményeit a világ megtisztítása érdekében, vagy felkutatja a többi "kiválasztottat", és megpróbálja megváltoztatni a látszólag megváltoztathatatlant. Utóbbihoz azonban első lépésként maga mellé kell állítania Loki bajnokát...
Hosszú idő után először éreztem azt olvasás közben, hogy végre megint a saját terepemen vagyok. Végre megint olyat olvasok, ami igazán leköt, amit nem kell túlgondolkodni, ami egyszerűen csak szórakoztat és kikapcsol. Nagyon szerettem ezt a történetet, stílusát és karaktereit tekintve egyaránt. A történetmesélés könnyed, sokszor humoros, gördülékeny, egyszerűen követhető. Nincsenek benne fölöslegesen hosszú leírások és túlfilozofált gondolatmenetek, nem akar több lenni annál, ami: egy szórakoztató ifjúsági fantasy. Kis érdekesség, hogy az írónők nem a történetszálakat, hanem magukat a szereplőket osztották fel egymás közt: a Matt szemszögéből íródott részeket Kelley Armstrong, míg a Fen és Laurie szemszögéből íródottakat Melissa Marr alkotta. Ennek ellenére nem érződik igazán stílusbeli különbség köztük, bár nem tudom, ez valójában az ő érdemük-e avagy a fordító Bihari Györgyé.
A három fő karakterünket a váltott nézőpontoknak hála elég jól megismerhetjük és megszerethetjük. Többször elgondolkoztam ezen a történet során, de végül is arra jutottam, hogy mindenki többnyire a korának megfelelően viselkedett, nem jutott eszembe egyszer sem, hogy "á, ilyet egy 13 éves egész biztosan nem gondolna/csinálna". Nem voltak túl bátrak, túl okosak, túl ügyesek, mindenki hibázott a megfelelő mértékben és teljesen reálisan többször féltek, mint amennyiszer nem. A mellékkarakterek viszont kicsit számomra kidolgozatlanok voltak ebben a kötetben. Persze változhat ez még a továbbiakban, sőt az ikrek, Freyr és Freya bajnokai esetében biztosan fog is, viszont Baldr leszármazottjánál ez a hiány már most is eléggé érezhető volt. Baldr az az isten volt, akit mindenki szeretett, így nem csoda, ha az utódja is szeretetreméltó, de attól, hogy ezt leírják huszonötször, még nem fogom ténylegesen látni, miben nyilvánul ez meg. Rá egy kicsivel több figyelmet kellett volna fordítani.
Mindenesetre ez az apróság nem változtat az összbenyomásomon: szerethető, kellemes és humoros könyv a Loki farkasai, amit bárkinek szívesen ajánlok, aki nem idegenkedik a fantasy műfajától, és akiben hozzám hasonlóan egész halványan még pislákol a remény apró lángja, hogy ezt a sorozatot nem kaszálták el, és a nem is olyan távoli jövőben kiadják a két folytatását.
Végül a szokásos kérdés: Ti melyik nép melyik istenének utódai lennétek saját véleményetek szerint, és az istenség milyen erejével/képességével rendelkeznétek szívesen?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése