Anime: Shugo Chara!

Az Amy blogjában található dorama ismertetők hatására elhatároztam, hogy én is megpróbálkozom valami hasonlóval, főként anime témában. "Sablonként" a Hell of Translations oldalunkon található ismertetőket fogom használni, ha már olyan jól kitaláltuk, kiegészítve persze a személyes véleményemmel. Lehet, hogy később írok majd olyanokról is, amiket régebben láttam, mindenesetre most a legfrissebb animeélményemmel debütálok, ami pediglen a Shugo Chara! sorozat.

Shugo Chara!

Műfaj: Magical girl

Rendezte: Yasuda Kenji

Stúdió: Satelight
Epizódok száma: 51 - 51 - 25

Megjelenés: 

   Shugo Chara!: 2007. okt. 6. - 2008. szept. 27.

   Shugo Chara!! Doki-: 2008. okt. 4. - 2009. szept. 26.

   Shugo Chara! Party!: 2009. okt. 3. - 2010. márc. 27.

Ismertető:

Adott egy általános iskolás lány, Hinamori Amu, aki bár kifelé menőnek és megközelíthetetlennek mutatja magát, valójában egy átlagos gondolatokkal és átlagos problémákkal rendelkező tinilány. Mivel azonban képtelen kimutatni valódi érzelmeit, nincsenek barátai, és még a szülei is csak a kifelé mutatott jellemét látják. Ezért aztán úgy dönt, tesz egy próbát, és átlagosan elveszett kislányként imádkozni kezd a védelmező angyalához, hogy képes legyen megváltozni, és megmutatni mindenkinek a valódi énjét. Ennek eredményeképp megszületik három színes tojás, amikből rövidesen három különböző karakter, három shugo chara bújik elő. Mindhárman Amu egy-egy lehetséges jövőbeli énjei, akik segítenek neki megvalósítani a kívánságát, megtalálni valódi énjét. Persze Amu nem sokáig marad egyedül, három shugo charájával, Rannal, Mikivel és Suval hamarosan csatlakozik az iskola védelmezőihez, akiknek mind van egy-egy shugo charájuk, és közösen azon dolgoznak, hogy megvédjék minden gyerek álmát, amit a szívükben lakozó tojás jelképez, az Easter nevű szervezet ármánykodásaitól, valamint megtalálják a híres Embriót, azt a tojást, ami teljesít bármilyen kívánságot.

Főbb karakterek:

Hinamori Amu - A történet főhőse, shugo charái Ran, Miki és Su

Hotori Tadase - Amu imádott hercege, a védelmezők Királya, shugo charája Kiseki

Fujisaki Nadeshiko - Amu legjobb barátja, a védelmezők Dámája, shugo charája Temari

Souma Kuukai - Amu személyi edzője, a védelmezők Bubija, shugo charája Daichi

Yuiki Yaya - A védelmezők legfiatalabb tagja, az Ász, shugo charája Pepe-chan

Tsukiyomi Ikuto - Az Easter fekete macskája, aki minden megjelenésekor összekavarja Amu érzelmeit, shugo charája Yoru

Hoshina Utau - Az Easter démoni énekesnője, odáig van Ikutoért, shugo charái Iru és Eru

Vélemény:

Számomra nagyon élvezhető volt a történet, érdekesnek találtam az alapötletet, miszerint minden gyerek szívében van egy tojás, ami az álmait, a leendő énjét jelképezi. Tetszettek az átváltozások is, mert a legtöbb esetben nem volt olyan idegesítően hosszú, mint a hasonló stílusú animékben lenni szokott, bár a Doki sorozatban már azért közelített hozzá. Szerettem a karaktereket, és hogy többségében tartogattak valami meglepetést, amire nem számítottam. Bevallom nőiesen, a harmadik sorozatot, a Partyt nem néztem meg. Ennek prózai oka, hogy utánaolvastam fórumokon, és mindenhol azt írták, hogy teljesen értelmetlen, 99%-ban köze sincs a mangához, és az első kettőt még csak meg sem közelíti színvonalban. Ezek után elolvastam a részek összegzését is Wikipédián, és arra jutottam, hogy valóban tökéletesen értelmetlen volna végignézni, ezért aztán fogtam magam, és elolvastam mangában a sorozat utolsó 7+4 fejezetét, amivel ténylegesen kerek egész lett a történet. Míg a leírás alapján az animesorozat befejezésével a legkevésbé sem voltam elégedett, a manga vége tökéletesen azt adta, amit vártam, nem éreztem semmiféle hiányt, nem maradtak megválaszolatlan kérdéseim. Ezt a módszert tehát javaslom mindenkinek, aki tervezi megnézni a sorozatot, viszont ajánlani jó szívvel tényleg csak azoknak tudom a Shugo Charát, akik alapvetően kedvelik a magical girl stílust, és nem idegesíti őket a tinédzser gondolkodásmód, gyakran döntésképtelenség.

Kedvencek:

Karakter: Ikuto, Yoru és Kuukai

Opening: Buono! - Minna Daisuki (2. opening)

Ending: Buono! - Honto no Jibun (1. ending)

Inner song: Mizuki Nana - Black Diamond (Utau egyik dala)

Anti-kedvencek:

Karakter: Su (nehezen viseltem a vinnyogós hangját), Tadase (csak átváltozva tudom elviselni)

Opening: Guardians 4 - School Days (Doki! 4. opening)

Ending: Buono! - Kono Michi (Doki! 2. ending)

Inner song: Ikuto hegedűszólója (nem szeretem a hegedűt egymagában "^^)

A tündértölgy hanyatlása

Talán még páran emlékeznek a tavalyi első párbajkönyvemre és annak értékelésére. (Akik nem, persze még mindig elolvashatják az említett bejegyzést.) Néhány szóban megemlékeznék az alaptörténetről: Fairy Oak kicsiny, boszorkányok, varázslók és nembűvölők által egyaránt benépesített falujában éldegél egy különös ikerpár. A két gyermek egyazon napon, de pontosan 12 óra eltéréssel született, így eshetett meg, hogy míg Vanília, a kedvesség és szerénység megtestesítője, a Fény boszorkája lett, addig Pervinka, rakoncátlan és minden rosszaságra kapható testvére, a Sötétség boszorkáinak táborát erősíti. Az ő kalandos történetüket meséli el Feli, a kissé szétszórt dajkatündér. A második kötetben Fairy Oakot már javában ostromolja a Rettenetes 21, amiről senki se tudja pontosan, miféle, csak azt, hogy káoszba és pusztulásba akarja taszítani a falut. Tomelilla, a lányok nagy hatalmú nagynénje, egy könyvet ajándékoz Pervinkának, amelyből a lányok esténként felolvasnak egy-egy történetrészt, és felfedezik, hogy a történet szereplői közül sok hasonló egy-egy barátjukhoz vagy ismerősükhöz. Ahogy közeleg a Rettenetes 21 újabb támadása, úgy közeleg a könyv története is a csúcspontjához.

Dióhéjban tehát ennyi lenne a keret. Nagy várakozásokkal álltam neki a Fairy Oak - A sötétség bűvölete könyvnek. Azt reméltem, a kalandok ugyanolyan lendülettel folytatódnak majd, ahogy az első kötetben, ugyanannyi kedves ötlettel és érdekes történettel találkozok itt is. Nem így lett. Habár a külső továbbra is a könyv egyik legnagyobb pozitívuma, a borító még mindig gyönyörű, és színes mellékletek is feldobják, sajnos azt kell mondanom, ezen kívül nem sok jóval tudok megemlékezni a második részről. Míg az első fejezetet olvastam, folyamatosan az járt a fejemben: "Mi ez...? Mi ez? Mi ez?!" A fejezet végére annyira felidegesítettem magam, hogy laza 1 hónapra bedobtam a sarokba a könyvet, és rá se néztem. Aztán sikerült erőt vennem magamon, meggyőztem a kicsiny buksim, hogy csak az első fejezet volt ilyen, utána beindul a sztori, minden a helyére áll, én pedig majd jól megbocsájtom ezt a kis botlást az írónőnek a többi csodálatos élményért. 

Összességében 3 teljes hónapot vett igénybe a ~300 nagy betűs oldal elolvasása. Az utolsó oldalig reménykedtem, hogy valahol, valamikor majd jobb lesz, majd elindul a történet, izgulhatok a folytatás miatt, de azt kell mondanom, ekkorát könyvben még életemben nem csalódtam. Amennyire tetszett az első kötet, annyira szívesen irtanám ki a második emlékének még az írmagját is. De hogy kicsit részletezzem is, miért érzem így:

• Abban a bizonyos első fejezetben az írónőnek sikerült elérnie azt, amit lehetetlennek hittem: megutáltatta velem az én hőn szeretett tündéreimet, akikről azt hittem, nem lehetséges rosszul írni.
• Bár eleinte nagyon tetszett az elképzelés, hogy míg egyik fejezet Fairy Oak történéseiről szól, a másik a lányok által olvasott könyvben lévőkről, egy idő után azt vettem észre, hogy jobban érdekel az utóbbi, mint akár az ikrek, akár a Rettenetes 21.
• A könyv ~300 oldalából kb. 200 oldalon keresztül nem történik semmi. Szó szerint. Apróbb ijedtségek helyenként, egy-két nyugtalanító dolog, amin hamar átsiklik mindenki, de alapvetően a történet egy helyben toporog.
• Azon túl, hogy a kötet vége teljességgel kiszámítható, még igazából végnek se lehet nevezni. Egy lezáratlan valami, ami csak arra való, hogy mindenképp el akarjuk olvasni a harmadik részt.
• És a legfontosabb: az égvilágon semmit nem éreztem abból a varázslatból, amit az első kötetben megtapasztaltam.

Hogy azért ne ássam el teljesen, mindenképp meg kell említenem, hogy a gyerekek 90%-os valószínűséggel ugyanúgy imádnák ezt a kötetet, mint az elsőt, ahogy húgom is imádta, és még sok más gyerek is tette, tehát nem érdemes ezért megfosztani őket a sorozattól, de azt hiszem, sikerült megtalálnom az első olyan gyerekkönyvet, amit én már képtelen vagyok értékelni. Álmomban se gondoltam volna, hogy ha valaha is megbánom, hogy nem készítettem B listát, az emiatt a könyv miatt lesz. Mindenesetre még nagyon-nagyon sokat kell győzködnöm magam ahhoz, hogy el tudjam olvasni a harmadikat, ezzel lezárva a történetet.

Atra nosu waíse fricai

Nem hiszem, hogy akad még olyan ember, aki számára Eragon neve ne csengene ismerősen. Mindenki vagy már látta a filmet, vagy már olvasta a könyvet, vagy csak tudomásul vette a létezését, de egy dolgot mindenki stabilan és megingathatatlanul tud róla: vannak benne sárkányok. 

És valóban! Elmés megállapítás, amire nyilvánvalóan rendkívül nehéz rájönni, amennyiben figyelembe vesszük a tényt, hogy már a kékségesen kék borítóról is egy kékségesen kék sárkány… kéklik ránk. Aki először látja a borítót, talán még azt is gondolhatná, hogy ez a kötet a Hupikék Törpikék egy furcsa, mutáns változatát tárja elénk, de természetesen erről szó sincs. 

A történet dióhéjban: 

Eragon, a 15 éves tanyasi fiú, Carvahallban, Alagaёsia egy távoli kis falujában él nagybátyjával – aki „Olyan emberre hasonlított, akit félig-meddig mumifikáltak, mire észrevették, hogy még él” - és unokaöccsével. Egy napon vadászat közben rálel egy furcsa, tojás alakú, kék kavicsra, s az eladhatóságában reménykedve hazaviszi. Ebből a kavicsnak hitt dologból aztán váratlanul előbukkan egy sárkány, amit annak rendje és módja szerint Eragon meg kíván tartani. Tenyerén a kis lénytől kapott furcsa jellel nevelgetni kezdi a közeli erdőben, ám ahogy az lenni szokott, az idilli élet nem tarthat örökké. Amikor a zsarnok uralkodó, Galbatorix, által küldött teremtmények romba döntik addigi világát, a fiú bosszútól vezérelve a nyomukba ered sárkányával, Saphirával, és Brommal, a szokatlanul bölcs és sokat tudó mesemondóval az oldalán. Így kezdődik meg Eragon, az új nemzedék első Sárkánylovasának hosszú, kalandokkal, varázslattal és ármánykodással teli utazása. 

A könyv olvasásának úgy vágtam neki, hogy elsődlegesen arra voltam kíváncsi, tényleg annyiban különbözik-e a film az alapjául szolgáló műtől, mint sokaktól már hallottam. Hát, tényleg. Úgy is mondhatnám, hogy a kettőnek az égegyadta világon semmi köze nincs egymáshoz, csak néhány szereplő neve azonos. Talán a legmegfelelőbb meghatározás az volna, hogy a készítők a könyvből vették az alapötletet egy érdekes, sárkányos filmhez. Ha így nézi az ember, akkor nem háborog, mindkettőt élvezi külön-külön. Visszakanyarodva a könyvhöz, a hasonlítgatási szándékom már a legelején elveszett, egyrészt mert már akkor világosan látszott, hogy nincs alapja, másrészt mert annyira érdekes és magával ragadó volt a történet, hogy nem volt közben időm holmi filmekkel törődni. Amikor csak tehettem, olvastam, mérgelődtem, ha valamiért meg kellett szakítani, és morcos voltam azon a két napon, amikor egyáltalán nem volt időm rá. Így tehát tulajdonképpen, ha nem számoljuk az említett kényszerpihenőket, három nap alatt be is fejeztem a könyvet, ami szerintem mindent elmond. 

Összességében imádtam, imádom, izgulok a kedvenc szereplőimért, és igyekszem türelmesen várni, míg befejezem a többi párbajkönyvem, és nekiláthatok a folytatásnak. Alaposan kitoltam saját magammal, de legalább van remény, hogy mire eljutok odáig, az utolsó kötetet is kiadják. Aki még nem tette, az pedig mindenképp olvassa el. Wiol pömnuria ilian. A kedvemért. 

 *A cím jelentése: Legyünk barátok