Manga: Hana-Kimi

Sokáig gondolkoztam, hogy írjak-e erről a mangáról. Egyrészt azért, mert nem tudom, mennyire tudok elfogulatlanul nyilatkozni róla, másrészt azért, mert a kedvencek felsorolásánál gondban vagyok a kiválasztással, de végül úgy döntöttem, belevágok. Íme:

Hanazakari no Kimitachi e

Műfaj: Shoujo, Romantikus 

Írta: Nakajou Hisaya 

Rajzolta: Nakajou Hisaya
Kiadó: Hakusensha 

Kötetek száma: 23 

Megjelenés: 1996. szept. 20. - 2004. aug. 20.

Ismertető:

Ashiya Mizuki egy japán származású, Amerikában élő lány, aki miután jó tinédzser módjára talál magának egy magasugrót, akit bálványozhat és akinek a puszta látványából erőt meríthet, elhatározza, hogy márpedig ő élőben akarja látni ugrani, sőt még össze is kíván vele barátkozni, ezért aztán ugyanabba az iskolába fog járni, mint imádottja. Ezzel eddig nincs is semmi probléma, de a szóban forgó fiú, Sano Izumi egy fiúiskolába jár, szóval Mizuki fiúnak álcázza magát a nemes cél érdekében. Persze nem ilyen egyszerű az élet, rögtön az átjelentkezése után sikeresen balesetet szenved, és a jó lelkű Izumi persze felkapja, hogy elvigye az iskolaorvoshoz, aminek következtében rögtön rájön az igazságra. Ennek ellenére nem szól semmit, sőt titokban még védelmezni is próbálja Mizuki titkát. A végtelenül naiv lány hamar összebarátkozik mindenkivel, élükön Nakatsuval, aki maga se tudja, mi lehet az oka, hogy csakhamar nem csupán barátként tekint rá, és Umedával, az iskolaorvossal, aki mivel homoszexuális, első pillantásra tisztában van a dolgokkal, ennek ellenére nem jelenti a igazgatónál. Hamarosan Mizuki megtudja, hogy Izumi egy balesete után abbahagyta a magasugrást, ezért fő céljává válik, hogy visszaterelje a fiút az atlétika pályára.

Főbb karakterek:

Ashiya Mizuki - A történet főszereplője, aki fiúnak álcázza magát, hogy közel kerülhessen Izumihoz
Sano Izumi - Magasugró, Mizuki bálványa és szobatársa, aki tisztában van a lány kilétével
Nakatsu Shuuichi - Energikus focista, aki rögtön összebarátkozik Mizukival, de hamar mást is kezd érezni iránta
Umeda Hokuto - Homoszexuális iskolaorvos, aki gyakran jó tanácsokkal látja el Mizukit
Nanba Minami - A kettes számú kollégium nőcsábász vezetője, Umeda unokaöccse
Tennouji Megumi - Az egyes számú kollégium karatemániás vezetője
Oscar M. Himejima - A hármas számú kollégium nárcisztikus vezetője
Yuujirou - A kettes számú kollégiumnál élő kutya, akit Izumi fogadott be, és rajta kívül csak a lányokat engedi közel

Vélemény:

Röviden és tömören: imádtam. Bár az alapötletet sokan hasonlítják az Ouran High School Host Clubéhoz, itt teljesen más a szituáció, Mizuki önszántából öltözik fiúnak, míg az Ouranban Haruhit véletlenül nézik annak, és utána is nagyrészt csak kényszerből tartja ebben a hitben az iskola diákjait. Visszatérve a véleményre, nagyon könnyen magába szippantott a történet, annak ellenére, hogy egy-két éve már olvastam egyszer. Egyetlen részt sem untam, nem éreztem fölöslegesnek, minden a helyén volt, és minden kérdésre választ kaptam. Kellő mennyiségű romantika, kellő mennyiségű humor, és kellő mennyiségű izgalom volt benne, szóval tulajdonképpen nem tudok róla rosszat írni. Ez az első manga a Love*Com óta, ami elérte, hogy miután befejeztem, olyan érzésem legyen, mintha megszállott lennék. Legszívesebben rögtön újraolvastam volna, megnéztem volna még egyszer a doramát, de mivel ezek túl sok időt elvettek volna, helyette lázasan keresgéltem jó képeket, amiket akár háttérképként is használhatok majd. Nagyon sajnálom, hogy nem készítettek belőle animét, egyrészt mert így nagyon kevés jó Hana-Kimis képet lehet találni, másrészt mert szerintem nagyon népszerű és jó animét lehetne belőle kihozni. Mindenesetre valószínűleg nem most olvastam utoljára ezt a mangát, amit ünnepélyesen emelek a Love*Com mellé, mint a kedvencek kedvencét.

Kedvencek:

Karakter: A szereplők háromnegyede, tényleg nem tudok kiemelni néhányat

Anti-kedvencek:

Karakter: Tennouji (mert idióta izomagyú) és Gilbert (nem tudom, miért, de nem szimpi)

Anime: Dog Days

Ismét jelentkezem, ezúttal egy kevésbé ismert, egészen friss anime beszámolójával. Fogadjátok szeretettel!

Dog Days

Műfaj: Akció, Kaland, Fantasy, Romantikus 

Rendezte: Project DD 

Stúdió: Seven Arcs 

Epizódok száma: 13 

Megjelenés: 2011. ápr. 2. - 2011. jún. 25.

Ismertető:

Főszereplőnk ezúttal egy igen sportos, igen atletikus srác, Cinque Izumi, aki - mint a nevéből is látszik - félig japán, félig angol származású. Egy igen békés kis városban lakik, amit bár szeret, kissé unalmasnak talál. Ez a problémája azonban hamar megoldódik, amikor is az iskolából a reptérre igyekezvén egy kutya hirtelen megidéz egy mágikus kört, amivel egy Flonyard nevű világba repíti. Itt egy kutyafülű, kutyafarkú, bájosan rózsaszín lány fogadja, Millhiore Firianno Biscotti, Biscotti országának hercegnője, aki rögvest fel is vázolja neki a helyzetet, miszerint Cinque-et Biscotti hőseként idézte meg annak érdekében, hogy véget vessen népe sorozatos háborús bukásának, melyet Galette országától, és annak vezetőjétől, Leonmitchelle Galette de Rois hercegnőtől kell elszenvedniük. Ezek hallatán természetesen mély együttérzés lobban lángra fiatal hősünk szívében, és bár nem teljesen biztos benne, hogy nem álmodja ezt az egészet, azon nyomban el is fogadja a megtisztelő feladatot. Kap egy szép, új, hőshöz illő ruhát, egy gyűrűt, Palladiont, ami képes bármilyen fegyverré változni, illetve legnagyobb megdöbbenésére elmagyarázzák neki a háború játékszabályait. Ugyanis ebben a világban Flonyard mágikus védőmezőjének hála a harcban nem szokás elhalálozni, a legyőzöttek csupán egy bizonyos időre átváltoznak az országukat szimbolizáló, rendkívül cuki kisállat-golyóvá, majd idővel vissza is térhetnek a csatatérre. Természetesen azonban még egy ilyen világban, ahol a háború csupán a nép szórakoztatására van, sem honolhat mindig béke. Vajon mi az oka Leo hercegnő egyre agresszívebb támadásainak? Vajon mi egy hős valódi feladata? És vajon tényleg abszolút védelmet biztosít-e Flonyard mágiája? Nézzétek meg, és kiderül!

Főbb karakterek:

Cinque Izumi - A történet főszereplője, Biscotti hőse
Millhiore Firianno Biscotti - Biscotti hercegnője, aki megidézte Cinque-et
Leonmitchelle Galette de Rois - Galette hercegnője
Éclair Martinozzi - Biscotti lovagja, a Birodalmi Testőrség vezetője
Ricotta Elmar - Biscotti Nemzetközi Kutatóintézetének vezetője
Gaul Galette - Leo hercegnő öccse

Vélemény:

Nagyon tetszett az alapötlet. Nem csak azért, mert szokatlan, hanem mert részben a nagyon komoly, harcolós animék paródiájaként is felfogható. Persze nem kell Monthy Pyton-féle nagyon pihent kifigurázásokra gondolni, hisz alapvetően nem paródiának készült, de szerintem enyhén azért érezhető benne egy kis irónia. A történetvezetést tekintve az eleje nagyon tetszett, a közepe kicsit leült, a vége pedig megint felpörgött, úgyhogy végül is nagyrészt korrigálni tudta a csordogáló patak szindrómát. A befejezés nekem egy kicsit túlidealizáltra sikeredett, de összességében meg voltam elégedve vele. Sokan hasonlítják az animét a Zero no Tsukaimához, amivel kicsit egyet is értek meg nem is. Tény, hogy fanservice terén nagyjából a ZnT 1. sorozatához lehet hasonlítani - bár nekem ebben egy hangyányival kevésbé volt zavaró - és a "másik világból idecsöppent, különleges fegyvert használó főhős, akit egy rózsaszín lány idéz meg" rész is megvan, de szerintem nagyjából itt ki is merül a hasonlóság a kettő közt. Azért ha valakinek van ehhez kapcsolódóan megjegyzése, örömmel várom, nyitott vagyok az ilyen jellegű társalgásokra. :D No, de visszatérve a véleményhez: az opening egész jó, de nem igazán maradandó élmény, viszont az animéhez illik, és képileg is el van találva. Az ending kicsit túl prüntyögős nekem, de nem olyan vészes, képileg pedig olyan, mint az átlag endingek. Karakterből elég sok van ahhoz, hogy mindenki választani tudjon magának legalább egy kedvencet, bár elképzelhető, hogy kicsit gyakorolnia kell utána az illető(k) nevét, mert a 13 rész nem biztos, hogy tökéletesen elég ennyi karakter megjegyzésére (nem személyes tapasztalat, á, dehogy). Mindent egybevetve nekem tetszett, bár nem hiszem, hogy korszakalkotó darab, mégis szórakoztató, jó kikapcsolódást nyújt, és persze várom a 2012 nyarán megjelenő folytatást.

Kedvencek:

Karakter: Leo hercegnő és Gaul

Anti-kedvencek:

Karakter: Vert Far Breton (Gaul csapatának egy tagja, idegesítően béna nyuszilány)

A mese meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szépséges fiatal lány, aki szerette a meséket. Annyira szerette őket, hogy válogatás nélkül minden mesét elolvasott, ami a keze ügyébe került. Történt aztán, hogy egy nap olvasgatás közben rálelt egy egészen újszerű, addig nem ismert stílusú mesére: egy japán mesére. Izgatottan vetette bele magát, hisz egy-egy kultúra meséinek felfedezése mindig is nagy kaland volt számára. Azonban csalódnia kellett. A "végtelen lelki nyugalommal reinkarnálódott kedves, szőrös kukaccá" nem éppen az a boldog befejezés, amire számított, és ami számára olyan egyértelmű és fontos egy mesénél. Elolvasott hát még egyet, majd még egyet, mígnem lelombozódva állapította meg, hogy ezek a mesék nem neki íródtak. Ezek után évekig nem vett a kezébe ilyen történetet. Próbálta elfelejteni őket, próbálta győzködni magát, hogy csak csalódás lesz a vége, de sehogy sem tudott beletörődni a dologba. Végül úgy döntött, ad még egy utolsó esélyt, hogy egyszer s mindenkorra eloszlassa a kételyeit, és megtudja a választ az örök kérdésre: Létezik-e boldogan végződő japán mese?

Így jutottam el A Tűzmanóhoz, amit fel is vettem a párbajkönyvek listájára. Egyszerre vártam és féltem tőle. Vártam a csodára, és féltem a csalódástól. Az első néhány mese után azonban rájöttem, hogy a félelmem - nagy megkönnyebbülésemre - alaptalan volt. Lássuk egy kicsit részletesebben a könyvet!

A borító keményfedeles, ami nálam már eleve hatalmas pluszt jelent, de a kép mindent visz. Gyönyörű rajz, ami a témához és címhez tökéletesen illik, a betűtípus tökéletesen eltalált, a színek nagyon szépek, a fülszöveg pedig pont annyi, amennyinek lennie kell. Szépen, igényesen megszerkesztett könyv mind kívülről, mind belülről, szívből gratulálok érte a Novella Könyvkiadónak. A belső lapokon a szöveget alulról hegyvonulatok keretezik, a címek fölött pedig bonsai fákat láthatunk. Maguk a mesék hat nagy fejezetre vannak bontva, és minden fejezetcímhez egy-egy japán szólást vagy haikut társítottak. A fejezetek:

1. Bölcsek és balgák
2. Bátorság és becsület
3. A rossz jutalma
4. A jó jutalma
5. A világ és a család
6. Erény és erénytelenség

Bármilyen hihetetlen is volt számomra, a mesék legnagyobb része állatmese. Nem tudom, mi lehet az oka, hogy eddig egyetlen japán állatmesével sem találkoztam, mert tényleg rengeteg van belőlük. Persze itt az állatok sokszor nem egyszerű állatok, hanem állatformát öltött istenek, akik aztán meghálálják, ha jót tettek velük. A legtöbb mese rendelkezik valamilyen tanulsággal, de vannak köztük keletkezéstörténetek is, amik vagy arról szólnak, hogy hogyan jött létre az adott dolog, vagy arról, mi az oka egy-egy állat viselkedésének. Azt figyeltem meg, hogy valamiért ezek az okok jórészt valamilyen negatív cselekedet következményei, nem igazán találtam köztük olyat, ami jutalmazás eredménye lenne. Megfigyeltem azt is, hogy van egy történettípus, ami többször is előfordul a könyvben, mintha ki akarnák hangsúlyozni, hogy ez az egyik legfontosabb tanulsággal rendelkező. Itt az ember vagy állat mindig megkérdőjelezi a jólétét, és azt kívánja, bárcsak valami mássá válhatna. Ám amint teljesül a kívánsága, rájön, hogy van annál is jobb, ezért addig-addig változik mássá, míg kiderül, hogy valójában úgy volt a legjobb, ahogy eredetileg volt. Ha jól emlékszem, ez a történettípus összesen háromszor jelenik meg a könyvben, ami külön érdekes a hármas szám ismert misztikuma miatt, és megérne egy fejtegetést, hogy vajon szándékos volt-e, de ettől most eltekintek, jöjjön inkább a konklúzió. 

Nehéz értékelni egy mesés könyvet, mert minden meséről külön bejegyzést lehetne írni. Voltak olyan mesék, amikben tetszett a tanulság, olyanok, amiket szívesen felolvasnék majd a gyerekeimnek, olyanok, amikben nem találtam meg a tanulságot, olyanok, amiken jót nevettem, és olyanok, amiken kínomban nevettem. Összességében egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, úgy érzem, nem csak többet sikerült megtudnom a japán kultúráról és mentalitásról, de a korábbi skatulyámból is sikerült kirángatnom a japán mese fogalmát. És hogy a kerettörténetet is befejezzem:

Elővett egy könyvet, mely telis-tele volt ilyen történetekkel, és napokon, heteken, hónapokon át hosszan olvasta. Nem akarta elhamarkodni, szeretett volna minden egyes mesét végiggondolni, magában kielemezni. Amikor aztán az utolsó történet végére is pont került, nagy sóhajjal, megkönnyebbülten csukta be a könyvet, és halvány mosollyal az arcán mondta ki az egyetlen, rég vágyott szót: Létezik.