2013. szeptember 4., szerda

Dublin gonosz tündérei

Úgy esett, hogy bár nem terveztem cserét, mégis kénytelen voltam felhasználni a 'B' listám, ráadásul egy olyan könyv miatt, amit a nagy többség kedvencek közt tart számon. Hiába próbálkoztam, a Galaxis útikalauz egész egyszerűen nem kötött le, összesen másfél részen jutottam csak túl. Hosszú kínlódás után végül félretettem, és elővettem helyette Karen Marie Moning: Keserű ébredés c. könyvét.

A Tündérkrónikák első részének borítója lehetne akár semmitmondó is, a történet ismeretében nekem mégis tetszik. Korábban sem utáltam, bár nehezen tudtam összefüggésbe hozni a címmel, és megmondom őszintén, fogalmam sincs, megragadná-e a figyelmemet a könyvesboltban teljesen ismeretlenül. Ettől függetlenül örülök, hogy a Kelly kiadó ezt a borítót választotta, mert a másik, amit láttam, nem jött be annyira. A fülszöveg nekem már egy kicsit túl sok, nem hiszem, hogy szükség lett volna ilyen bőven kifejtett ismertetőre ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést. A rövid, sejtelmes fülszövegek szerintem sokkal hatékonyabbak tudnak lenni, főleg ha fantasy könyvről van szó.

Lássunk egy szedett-vedett példát:
MacKayla Lane tipikus gondtalan kisvárosi Barbie-lány, akinek élete a randik és divat körül forog. Ez az idilli helyzet azonban egy csapásra megváltozik egyetlen telefonhívástól. Az elszánt Mac Dublinba utazik, hogy megtalálja imádott nővére gyilkosát, ám a város sokkal több titkot rejt, mint azt elsőre gondolná, és rövidesen döntenie kell, hogy a józan eszére vagy a képtelen tündér-mesékre hallgat. Esetleg Jericho Barrons-re, aki bár hatalmas tudással rendelkezik, koránt sem biztos, hogy a lány oldalán áll.

Régóta szerettem volna elolvasni ezt a könyvet, méghozzá épp egy párbajos bejegyzés miatt, de valahogy sose jött ki úgy a lépés, hogy meg is tegyem. Igazán örülök, hogy most mégis sikerült, mert nagyon jól szórakoztam. Ritkán látok olyan E/1-ben íródott történetet, ahol a főhős ennyire kis pláza-Barbie, és ezt még tudja is magáról. Tetszett, hogy nem tipikus főszereplő volt, annak ellenére, hogy nyilván megvolt a maga különleges tulajdonsága, ami senki másnak nincs. Barrons karakteréről sokat olvastam, tudtam, hogy millió meg egy rajongója van, és most már kicsit értem is az okát. Én is imádtam a stílusát, még ha tudom is, mennyire idegesítene egy ilyen ember a való életben. A legellenszenvesebb karaktere a történetnek számomra V'lane volt, akinek nem csak a személyével voltak gondjaim, egyszerűen az ő részeit nem szerettem annyira olvasni. Gondolkoztam, vajon miért, de nem jutottam előbbre, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy remélem, hamar kiiktatódik ez a történetszál a folytatásban.

Összességében tetszett a Keserű ébredés, jól szórakoztam rajta, és csak szurkolni tudok, hogy a többi kötet is elérje az első színvonalát, mert akkor jó eséllyel nem most olvastam ezt utoljára. Ajánlani nem igazán tudom, kinek tudnám, mert nagyon változatos lehet a paletta, de talán elég hozzá az, hogy utánam a férjem is elolvasta, és ő azóta túlvan már a folytatáson is. ;)

2013. augusztus 26., hétfő

Lanatie Csodaországban

Fénysebességgel haladva már be is fejeztem a következő párbajkönyvem, ami tulajdonképpen nem az én érdemem, mivel olyan rövid volt, hogy még az is szégyen, hogy eddig tartott. De sajnos nem érek rá egész nap csak olvasni, sőt! Lényeg a lényeg, ezúttal arra voltam kíváncsi, milyen az eredetije annak a történetnek, amit többször dolgoztak már fel, mint a KSH a statisztikai adatokat, azaz mit csinált valójában Aliz Csodaországban.

Amikor bementem a könyvtárba, hogy megkeressem Lewis Carroll alapművét, arra számítottam, hogy egy Micimackóhoz hasonló méretű, régi könyvecskét találok majd. Ehhez képest egy hatalmas, súlyos és egészen friss kiadású darab nézett vissza rám a polcról a következő felirattal: "Varró Dániel és Varró Zsuzsa fordításában". Na, itt felcsillant a szemem, hazaszenvedtem a méretes jószágot, és amikor ő került sorra, alaposan megcsodáltam. Elképesztően szép munka, gyönyörű színekkel, az eredeti rajzokkal, és igazán igényes szerkesztéssel. Eddig nem ismertem a Sziget kiadót, de le a kalappal előttük.

Ez ismét egy olyan történet, amit nem hiszem, hogy be kéne mutatni, de a rend kedvéért mégis megteszem. Aliz, a mindenre kíváncsi kislány egy nap a folyóparton meglát egy igazán különös fehér nyuszit, és mivel ez a nyuszi tényleg nem mindennapi, hiszen még mellénye és zsebórája is van, kénytelen a nyomába eredni. Beugrik utána egy üregbe, amin keresztül hosszadalmas landolást követően egy furcsa, átlagosnak semmiképp sem mondható világba kerül, ahol természetes, hogy beszélnek az állatok, mindenkinek van egy története, és úgy általába véve semmi sem az, aminek elsőre látszik - talán még maga Aliz sem.

Amikor felvettem a könyvet a listámra, úgy gondoltam, ez azon történetek egyike lesz, amiket mindenki ismer, de nekem nem tetszenek. Miután kezembe került a Sziget kiadó változata, ez némiképp változott, és elkezdtem reménykedni. Annyira tetszett a külalakja, hogy szinte akartam, hogy tetsszen a történet is. És tetszett. Rengeteg negatív, csalódott véleményt olvastam már Csodaországról, amik azt firtatták, hogy értelmetlen zagyvaság az egész, ráadásul unalmas is. Ellenben én nagyon jól szórakoztam. Tetszettek Aliz kalandjai, az állatok furcsa, de mégse teljesen logikátlan gondolatai és viselkedése. Nagyon szépen bemutatta a könyv, milyen, amikor egy gyerek már tud dolgokat, és ezekből próbálja összerakni, megfejteni azokat, amikkel még nincs tisztában. A fordítás számomra elsőosztályú volt, tele szójátékkal, amin így, felnőtt fejjel talán még jobban szórakoztam, mint gyerekként tettem volna. Az egyetlen, ami kicsit zavart, az John Tenniel Aliz-ábrázolása volt. Tudom, hogy azért ilyen, mert abban a korban még ez volt az általános, de akkor is zavart, hogy elvette a kislány arcáról a gyerekek minden jellemző vonását. Szóval tulajdonképpen egy felnőtt fejű kisgyereket rajzolt. Minden más viszont nagyon tetszett, úgyhogy el tudok tekinteni ettől az apróságtól. Sajnos az idő szűke miatt csak a listában is elvállalt Csodaországot tudtam elolvasni, de mindenképp szeretném a Tükörországot is, ha majd a maradék két párbajkönyvemet is "kivégeztem".

Ajánlom a könyvet mindenkinek, akiben maradt még kellő fantázia és gyermekiség, hogy megértsék Aliz és Csodaország lakóinak különös, mégis egyszerű gondolkodását. Én biztosan fogom olvasgatni a gyerekeimnek, és abban is biztos vagyok, hogy nem csak ők fogják élvezni a történetet.

2013. augusztus 19., hétfő

Modern kori indián legenda

Soron következő párbajkönyvem egy olyan darab, amiről sosem feltételeztem volna, hogy olyan benyomást gyakorol rám, amilyet végül mégis sikerült neki. Általam ritkán olvasott kombinációról van itt szó: egy magyar szerző első regényéről, aminek tulajdonképpen majdhogynem semmilyen hírverése nem volt. Ez pedig nem más, mint Vasas Judit: Mah-ree Nok c. kötete.

A könyvre teljesen váratlanul találtam rá. Könyvnyereményes játékokat kerestem a neten, és kidobta találatnak az 50 könyv című blogot, amin különböző fejtörők megoldásával lehetett könyvet nyerni. Bár nem tudtam, pontosan mi a nyeremény, igazából nem is érdekelt, szeretem az ilyen játékokat, úgyhogy csak a móka kedvéért játszottam is, és megnyertem a 8. könyvet az 50-ből. Ezután annyira belelendültem, hogy gyakorlatilag minden olvasáskedvelő barátomnak segítettem nyerni egyet, pedig én magam még csak nem is olvastam az addigra megkaparintott Mah-ree Nokot. 2011 ősze óta a könyv türelmesen várt a sorára, végül most, 2013 nyarán átesett a tűzkeresztségen.

Mint minden értékelésem, ezt is a borítóval kezdem. Márpedig sajnos azt kell mondanom, borító alapján az életben nem vettem volna kézbe. A teljesen fekete háttérhez valahogy számomra nem passzol ez a meseszerű rajz, sőt, ha már itt tartunk az egész történethez se. Nekem azt a benyomást kelti, hogy a könyv nem való igazán felnőtteknek, pedig ez nem így van. A borító és a fülszöveg együtt valahogy olyan egyszer olvasható, nem nagy durranásnak érzékelteti a regényt, ezért nem csodálkoznék rajta, ha az emberek anélkül elmennének mellette a könyvesboltban, hogy egyáltalán észrevennék, és ha észre is veszik sem biztos, hogy belelapoznak.

Lássuk a történetet! Öt tinédzser szökik ki az éjszaka közepén, hogy végrehajtsanak egy titkos rituálét, amiben maguk sem hisznek igazán egy könyv leírásai alapján, amit maguk sem tudják, honnan szedtek. Másnap az ötből hárman tapasztalják meg, hogy ez bizony nem csak egy jó móka volt, amit aztán könnyen elfelejthetnek. A könyv, amiről úgy tudták, a világ jobbá tételére jött létre, komoly problémákat okoz használóinak: mind egy-egy negatív érzelem "irányítóivá" válnak. Csak hogy valójában nem ők irányítják ezeket az érzelmeket, inkább cipelik azok terhét mások helyett is. A kétségbeesett fiatalok ismét a könyvhöz fordulnak segítségért, ami elrepíti őket egy másik, kegyetlen világba, ahol nagyobb gondjuk is akad, mint az érzelmek terhe.

Nos, a kissé lehangoló borító elemzésem után azt kell mondanom, ez a legjobb könyv, amit idén olvastam. Az első néhány oldal kétségei után egyszerűen vitt magával, nem akartam letenni, így nagyon hamar elértem a végére. Ritka az ilyen, de a gyerekek és az őket kereső szülők/nyomozó fejezetei ugyanolyan érdekesek voltak, legszívesebben egyszerre olvastam volna a kettőt. Nem volt bennem az az érzés, hogy "jaj, ott hagytuk a szereplőket valahol, mikor térünk már vissza rájuk?", sőt, eszembe se jutott ilyesmin gondolkodni, mert annyira lekötött a másik szál is, amiben pedig tulajdonképpen semmi misztikum nem volt. Nem tudtam főszereplőnek tekinteni a srácokat, mert ugyanolyan rangú volt számomra mindenki, a többi szereplő lelkébe is beleláttunk, és ez közelebb hozta őket. A történet pörgős volt és fordulatos, nem unatkoztam egy percig se. Többen írták, hogy nekik kicsit túl hirtelen lett lezárva, megoldva minden, én viszont nem hiszem, hogy jobban örültem volna, ha az egyes történetszálak megoldásai eltolódnak egymástól. Ettől volt olyan igazi nagy befejezése, ami után pihegve hátradőlhetünk saját alternatív lezárások kiagyalása nélkül.

Ajánlom tehát bátran mindenkinek, aki szereti az egyik oldalról kicsit misztikus, másik oldalról nagyon emberi dolgokat, vagy egyszerűen csak szeretne egy igazán jó kalandban részt venni. Aki pedig kedvet kapott hozzá, még mindig van lehetősége egy-két szerzői példány megnyerésére. ;)