Helyes út?

Én világ életemben óvónéni szerettem volna lenni. Sajnos egy félreértés miatt, amit most nem fejtek ki bővebben, a tanító szakon kötöttem ki másfél éve az ELTE-n. Nem volt vele semmi problémám, lelkesen kezdtem bele abba is. Fél évvel később különböző okok miatt átmentem a Szegedi Tudományegyetemre, de maradtam tanító szakon. Érdekelt a szak és komolyan úgy gondoltam, hogy én ezt végig fogom csinálni és jó tanító leszek. Az első hospitálást még nagyjából élveztem is.

Aztán 2. évre elveszett minden lelkesedésem. Hiába igyekeztem, voltak dolgok, amik egyszerűen nem mentek. És kezdtem rájönni, hogy nem, belőlem nem lenne jó tanító. Nem tudnám többféleképp elmagyarázni egy kisgyereknek amit nem ért, hiszen még magamnak sem sikerül sokszor. 2. év őszének közepére eljutottam odáig, hogy ezt nekem nem szabad befejeznem. Átjelentkeztem óvodapedagógus szakra. Bár az egyetemi tanárok többsége úgy gondolta, hülyeséget csinálok, javasolták, hogy inkább végezzem párhuzamosan a 2 szakot, nem tágítottam a döntésemtől. Szerintük nagyon jó tanító lett volna belőlem. Szerintem nem.

Tulajdonképpen ha belegondolok, sosem akartam tanítani. Csak azt akartam bebizonyítani, hogy én nem olyan vagyok, aki feladja félúton és évekig úgymond "keresi önmagát", ahogy a fél világ teszi. Meg voltam győződve róla, hogy az a helyes, ha becsülettel végigcsinálom, amit elkezdtem. Most pedig meg vagyok róla győződve, hogy így volt helyes. Soha nem tudnám megbocsájtani magamnak, ha miattam utálná meg egy kisgyerek az iskolát.

Sajnos ahogy észrevettem az eddigi csoporttársaim nem úgy gondolkoznak ahogy én. Többségüknek csak egy diploma kell. Nagyon nagyon kevesen akarnak ténylegesen tanítani. Egyikük sem gondol bele, hogy ha nem kapnak olyan helyen állás, ahol tényleg szeretnének, akkor "kénytelenek lesznek" tanítani. És ha ezt nem csinálják szívvel-lélekkel, annak rengeteg kisgyerek láthatja kárát. Egyszerűen nem értem, hogy képesek ennek ellenére folytatni a szakot, és majd később szemrebbenés nélkül elfogadni a diplomát. Szerintem ez szomorú... És az is szomorú, hogy semmi, a világon semmi és senki nem gátolja meg őket abban, hogy ilyen felfogással tanítói diplomához jussanak. A 60 emberből egy kezemen meg tudnám számolni, hány emberre bíznám rá a saját gyerekemet. Ennek ellenére legalább 40 biztosan diplomát fog kapni. És ez csak egy évfolyam.

Február 2-tól már óvodapedagógus szakon folytatom a tanulmányaimat. Remélem ott tényleg olyanok lesznek többségében, akik jó helyen vannak.