2011. február 8., kedd

Könyvmoly - Mit, miért?


Bár kicsit megkésve, de gondoltam én is firkantok egy rövidke bejegyzést arról, miért is választottam a "párbajra" azokat, amiket. Bár az olvasást még a sok gyakorlat, zárófoglalkozás és egyebek miatt nem tudom, mikor tudom elkezdeni, azért addig se árválkodjon a blog egy szem könyvmolyos bejegyzéssel. Tehát íme:


Bud Spencer - Különben dühbe jövök
Ezt a könyvet azért választottam, mert úgy gondoltam, számomra alapműnek számít. Bud Spencer filmjeink nevelkedtem, a mai napig imádom őket, meg persze a hagymás babot is. :)) Nagyon kíváncsi vagyok rá, és remélem, az életrajzi kötete is lesz legalább olyan szórakoztató, mint a pofonjai.




Christopher Paolini - Eragon
Az Eragont már elég régóta szeretném elolvasni. Anno osztálytársaim elvittek megnézni a filmet, majd a végén döbbenten ültünk mindannyian, mivel egyikünk se tudta, hogy folytatásos. Ettől függetlenül nem volt rossz film, viszont nem az a kategória, amit sokszor megnéznék. Ugyanakkor párom már jóval a megfilmesítés előtt olvasta a könyvet, majd természetesen annak folytatásait is beszerezte. Állítása szerint a könyv sokkal élvezetesebb, tehát reménykedve abban, hogy egyet fogok érteni vele, végre rászántam magam, hogy elolvassam.


Joanne Harris - Rúnajelek
Öcsém kapta ezt a könyvet a közelmúltban, ő ajánlotta nekem még a párbaj meghirdetése előtt. Alapvetően érdekel a mitológia, de - valószínűleg a régi Ragnarokos mivoltomból kifolyólag - a skandináv mitológiáról már nagyon régóta terveztem olvasni. Most itt a lehetőség. :)


Elisabetta Gnone - Fairy Oak I. - Az ikrek titka
A Fairy Oak egy olyan könyv, amit szintén régebb óta kinéztem már magamnak, de valahogy sose vettem meg. Aztán nemrég húgom születésnapjára mégis begyűjtöttem, mivel úgy gondoltam, az ő korosztályának pont megfelelő lehet. És mivel neki nagyon elnyerte a tetszését, így végül én is csak elolvasom. (Meg persze mióta ő elolvasta, azzal nyuvaszt, hogy olvassam el én is. :D)


J. R. R. Tolkien - A Gyűrűk Ura I. - A Gyűrű Szövetsége
A legnehezebb választásom. Megmondom őszintén, soha nem állt szándékomban elolvasni A Gyűrűk Urát, mert nem érdekelt. Láttam mindhárom filmet, jók voltak, de egyszer elég volt mindegyik. Igen ám, de párom és a családja oda meg vissza van érte, páromnak még esti meseként is ezt olvasták, és az egész család olyan szinten fanatikus, hogy egyszerűen nem tudják megérteni azokat, akiknek nem tetszik, vagy nem érdeklődnek iránta. Mivel non-stop azt hallgatom, ha szóba kerül, hogy nyilván azért nem rajongok érte, mert nem olvastam a könyveket, úgy döntöttem, ideje tiszta vizet önteni a pohárba: elolvasom, és kiderül, kinek volt igaza. ;)


Neil Gaiman - Sosehol
A Sosehol egy olyan könyv, amit a barátaim közül szinte mindegyik olvasott már, csak én nem. Viszont mindenkinek, aki olvasta, pozitív véleménye volt róla, sőt, Brigi azt mondta, szerinte nekem is tetszene. Nincs is több története a dolognak. Javasolták, elolvasom, hátha tetszik. :)


A tűzmanó - Japán mesék (Összeállította: Szántai Zsolt)
A tűzmanó tulajdonképpen e-book formájában van letöltve a gépemre már elég régóta. Alapvetően nem szoktam szeretni a japán népmeséket, mert számomra a "boldogan reinkarnálódott cserebogárrá, amit 2 hét múlva agyontapostak, ezért újra reinkarnálódhatott" nem számít boldog befejezésnek. Nyilván sarkítok, de lényeg a lényeg, nem kifejezetten a hagyományos értelemben vett boldog befejezésnek örvendhetünk a japán mesék esetében. Mivel azonban szokásom második esélyt adni mindennek és mindenkinek, úgy döntöttem, elolvasom A tűzmanót, hátha ez éppen a kivételesen boldog végű japán mesék kötetének bizonyul.

Ennyit hát arról, hogyan született meg a listám. Legközelebb remélhetőleg már a Fairy Oak beszámolójával érkezem. Addig is nagyon jó olvasást minden kedves molytársnak!

6 megjegyzés:

  1. Hű, először is megtisztelő, hogy egy általam ajánlott könyv is felkerült a listádra :D Ezek után remélem, hogy tényleg tetszeni fog :D

    Második: A tűzmanó nem tudom, milyen lesz, de én olvastam olyan japán meséket, amik szerintem elég normálisan voltak európai szemmel is. Anno még az ikrek adták kölcsön, ilyen kis zöld könyv. :) Szóval ha ezzel a sztorival nem ábrándulsz ki a japán mesékből, akkor szerintem azt nem ártana megnézegetned :D

    És pont ma vettem egy könyvet Joanne Harristől, szóval ha neked tetszik ez, nekem meg az, akkor majd csereberélünk :D

    A Bud Spencer könyvet amúgy megveszed? Elolvastam a tartalmát és már abból annyi mindent tudtam meg róla, amit még csak nem is gondoltam...

    VálaszTörlés
  2. Alap, hogy megveszem a BS könyvet, bár még nem tudom, miből. :D Lehet jegyzettámogatásból. :D De alapművet alap, hogy megveszek. :D

    VálaszTörlés
  3. Jaja, a címe japán mesék. februárban levisszük, ha gondolod. :)

    Engem is elkezdett érdekelni a Bud Spencer könyv és a Fairy Oak, a Sosehol pedig eddig is nagyon érdekelt.
    A Fairy Oaknak utána néztem pár helyen és ott csupa jót írtak róla. :D

    VálaszTörlés
  4. Az Eragont én is filmen láttam. :3

    A Sosehol pedig én is tervezem elolvasni a közeljövőben. :D

    VálaszTörlés
  5. Sosehol rajongók toborzása megkezdődött!!!! :D

    VálaszTörlés
  6. Eragon első kötetet nekem nagyon bejött, azért is néztem meg a filmet. A film is tetszett leszámítva, hogy Saphirának tollai voltak... a második könyv, az Elsőszülött meg már valami rossz szappanoperának tűnt. Után gondoltam, megveszem akkor már a harmadik könyvet is, hisz azt írta az elsőnél, hogy trilógia lesz belőle, erre a másodikban mellékesen megjegyzi, tetralógiát ír... Nem akarok rossz májú lenni, de szerintem csak még több pénzt akart csinálni az író az egészből...

    Most még nem akarom elolvasni a Soseholt, de lehet, ha már mindenki olvasta megint érzem majd a nyomást és elolvasom xD

    VálaszTörlés