Pacákról rímelő pacák

Sok szeretettel ajánlom ezt a bejegyzést Radics Ágnes tanárnőnek, aki lehet, hogy sose talál rá a blogomra, de ha mégis, remélem, eme beszámoló által megbocsátja, hogy azóta se olvastam el Az arany embert. 

Majdnem egy hete már, hogy befejeztem az első párbajkönyvemet, de eddig vagy időm, vagy energiám nem volt bejegyzést írni róla. Pedig nem mindennapi könyv, amivel nem mindennapi utat járhattam be. Voltam én már túl az Óperenciás tengeren, túl az Üveghegyen, túl a sövényen, túl a képzelet határán, de végre-valahára kalandoztam egy kicsit ott is, ahol már legalább hat hosszú éve készülök körülnézni: Túl a Maszat-hegyen.

Varró Dániel verses meséjével először még gimnáziumi éveim alatt találkoztam, épp csak futólag pislantottunk egymásra, amikor a miénkkel párhuzamos osztálynak a kötelező olvasmányos listájára felkerült ez a számomra teljesen ismeretlen ember számomra teljesen ismeretlen műve. Arra már nem emlékszem, hogy kötelező vagy ajánlott olvasmányként szerepelt, csupán arra, hogy néhány évfolyamtársam igen lelkesen sztorizgatott róla. Ám mivel a mi listánkon nyoma sem volt, és a magyartanárnő se ejtett róla szót, hamar száműztem az agyam egy hátsó zugába az egészet. Aztán hogy-hogy nem, emelt magyaros lettem, így a párhuzamos osztályt tanító tanárnő lett az én oktatóm is, és ismét terítékre került Varró Dani. Ez elő is hozta a korábbi emlékeket, amiknek hatására töretlenül ostromoltam a családot, hogy nekem bizony Maszat-hegy kell valamelyik ünnepre. Egészen 2011. karácsonyáig kellett várnom, onnan pedig még egészen a következő Könyvmolypárbajig, hogy neki tudjak látni. És hogy megérte-e? Lássuk!

A Túl a Maszat-hegyen a Magvető kiadó gondozásában jelent meg kemény kötéses könyvként. Az illusztrációkat és a borítóképet Varró Zsuzsa készítette, ami szerintem remek választás volt, ezek a rajzok tökéletesen illenek a történet hangulatához. A külső borítót én jobban szeretem rajta hagyni, tekintettel arra, hogy ha leveszem, nagyjából úgy néz ki a kötet, mint egy ötvenes évekbeli sötétítőfüggöny, viszont az elején és hátulján lévő térkép jópofa, azt mindenképp érdemes átböngészni. Ennyit a külsőségekről, jöjjön a történet!

Muhi Andris, a kerek arcú, barátságos kisfiú a kis budai óvodában összebarátkozik a mindig tetőtől talpig maszatos Johannával, ám legnagyobb szomorúságukra az iskola elválasztja őket egymástól. Három év elteltével aztán Andris váratlanul levelet kap Jankától, amiben meghívja az otthonába, a Szeplő utca 7-be. Hősünk nem kéreti magát, gondolkodás nélkül nekivág a hosszú-hosszú útnak a Maszat-hegyen túlra, ahol Janka lakik. Néhány gyanús alak azonban épp ekkor dönt úgy, hogy elrabolják a kislányt, így a látogatásból fontos küldetés kerekedik, aminek célja természetesen Janka megmentése, és annak felderítése, hogy vajon ki állhat a merénylet, a pacák elszaporodása és a Maszat-hegyet felbolygató kosztalanítások mögött.

Megmondom őszintén, kicsit bajban vagyok az értékeléssel, mert nem szeretnék elfogult, ömlengős bejegyzést írni, aminek ebben az esetben azért erősen fennáll a veszélye. A kedvenc költőm az egyik kedvenc műfajomban írt egy történetet, ami bekerült a kedvencek közé. Már csak azt kéne valahogy kibogozni, miért. Először is talán azért, mert Varró Daninak - bár saját bevallása szerint felhasznált néhány ötletet más szerzőktől - hihetetlenül egyedi világot sikerült alkotnia. Ezeket a szereplőket, ezeket a tájakat öröm elképzelni, mert olyanok, amikhez nincs egy már kész sémánk, nem tudjuk beilleszteni a már elképzelt dolgok közé, így végre leemelhetjük a polcról a porosodó fantáziánkat, hogy ismét használatba vegyük. Második ok lehet, hogy a kötött forma ellenére a mese tele van humorral, külön-külön minden korosztály számára. Máson nevetnek a gyerekek, máson a kamaszok, megint máson a felnőttek, de mind kapnak egy kis csemegét, nem marad ki senki. Harmadik kiemelkedő mozzanat pedig maga a történet. Nem sablonos - sőt, sokszor kifigurázza a sablonokat -, nem unalmas, nem vontatott, nem kiszámítható. Egyszerűen úgy jó, ahogy van.

Őszintén ajánlom tehát ezt a könyvet mindenkinek, akár kedveli a műfajt, akár nem, akár felnőtt, akár gyerek. Én biztosan olvasni fogom majd a saját porontyaimnak, és biztosan a kezembe veszem még nagymamaként is. Zárásként pedig hallgassátok meg Szösz néne dalát Halász Judit előadásában: