A most következő értékelés egy olyan könyvről fog szólni, amit talán többen olvastak már, mint a Bibliát, de legalább annyian ismerik, nekem viszont egész idáig kimaradt az életemből - legalább is olvasás tekintetében.
A kis herceget kivételesen régebbi kiadásban olvastam, mint ahány éves vagyok, ennek megfelelően igen viharvert példánnyal álltam szemben. A Móra kiadó gondozásában 1971-ben megjelent könyvünk gyakorlatilag lapjaira hullott már, és a gerince is csak középen tart egy picikét, szóval igen csak résen kellett lennem, hogy ne szórjam szét, mikor egyszer-kétszer helyezkedtem kicsit olvasás közben. A borítót nem mondanám tetszetősnek, olyan első osztályos olvasmány kinézete van számomra. Ez a fajta sokkal jobban tetszik. A benne lévő illusztrációk jók, a betűk könnyen olvashatók, úgyhogy más gondom nincs a külalakkal.
Bár kötve hiszem, hogy túl sokan lennének, akik nem ismerik a történetet, azért a rend kedvéért megírom, mert sose lehet tudni. ;) Elbeszélőnk egy pilóta, aki miután kényszerleszállást hajt végre a Szaharában, találkozik egy aranyszőke kisfiúval. A fiúcska, akit a pilóta kis hercegnek szólít, a B-612-es kisbolygóról érkezett, ám ettől még ugyanolyan, mint bármely földi kisgyerek: kíváncsi és szereti a történeteket. Ahogy ő megismeri a bolygónkat, mi is megismerkedünk az ő történetével és kalandjaival.
Nem mondanám, hogy nagy elvárásaim voltak a könyv felé, nem véletlenül halogattam eddig az olvasását, de még így is csalódtam egy kicsit. Titkon reméltem, hogy majd ha végre rászánom magam, megvilágosodok és én is beállok a rajongói táborba, lelkesen idézem, hogy jól csak a szívével lát az ember, és büszkén mondhatom, hogy igen, bizony, erre tényleg meg kellett érni. Valamilyen szinten meg is kell. Viszont azt hiszem, én ezen már rég túlestem, és ez volt a legnagyobb probléma. Olyan volt számomra A kis herceg, mint az interneten ezrével hemzsegő, nagy életbölcsességekkel ellátott képek. Szép, szép, de nem mond újat. És azt a régit is úgy adja elő, mint amikor a mama a negyvenhetedik süteményszeletet is megpróbálja belém tuszkolni, majd csodálkozva néz rám a tiltakozáskor, hogy "Nem szereted?!". De, imádom, csak már nem vagyok édeséhes. Ezekkel a gondolatokkal, amiket a könyv átadni próbál, szinte mind egyetértek, csak éppen már régóta tisztában vagyok velük, így nem volt szükségem arra, hogy ebben megerősítést kapjak. Eddig úgy gondoltam, nem szabad túl korán elolvasni. Most már úgy gondolom, túl későn se. Persze, hogy mi a túl késő, nyilván egyénenként változik.
A lényeg tehát, hogy számomra ez a könyv csak egy volt a sok közül, nem tudott semmi pluszt adni, ennek ellenére nem gondolom, hogy rossz vagy hanyagolható. A leginkább talán a középiskolás korosztálynak ajánlanám, nekik tökéletes kapaszkodó lehet, amikor elveszve érzik magukat a gyerek- és felnőttvilág határátkelőjén, ahol a gondolataikat csak ők maguk értik meg, és ahol nem akad egy teremtett lélek se, aki rajzolna nekik egy bárányt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése