A kortalan gimi története

Sokféle ifjúsági sorozat van a világon. Van, ami fiatalabbaknak szól, van, ami kicsit idősebbeknek. Van, ami tele van varázslattal, és van, ami tele van realitással. Van, ami szórakoztat, van, ami elgondolkodtat. És van A Szent Johanna gimi.

Leiner Laura sorozatával először egy önkéntes munkám során találkoztam, ahol a felsős gyerekek szinte megállás nélkül erről beszélgettek, ebből idézgettek. Aztán hirtelen moly.hu-n is egyre gyakrabban kezdtem látni a címét, hol észlelés, hol értékelés formájában. Kicsit utánanéztem, utánakérdeztem, végül úgy döntöttem, kiveszem a könyvtárból, és odaadom húgomnak, hátha ez jobban meghozza a kedvét az olvasáshoz. Korábban is olvasott már, de elég keveset, és túlnyomó részt inkább mangákat. Félreértés ne essék, nem volt ezzel semmi problémám, csak kicsit bántott a gondolat, hogy annyi jó neki való könyvet utasít vissza pusztán azért, mert nem tetszik a címe, régiesnek néz ki, vagy túl hosszúnak látszik elsőre. Tehát a kezébe nyomtam az első kötetet, és mellékeltem egy kisebb szónoklatot arról, hogy az ő korosztálya most épp ezért van oda meg vissza, úgyhogy mindenképp tegyen vele egy próbát, és persze mivel könyvtári, lehetőleg ne három hónapig szemezzen vele a polcon. Nyilván meg tudtam volna hosszabbítani a kölcsönzést szükség esetén, de erről neki akkor még nem kellett tudnia. :) Aztán ebből a "bírjuk olvasásra a hugit" projektből valahogyan lett egy fogadás láncolat. Brigi barátosném ugyanis kijelentette, hogy neki is felkeltette az érdeklődését a könyv, de még nem tudott dönteni, bezsúfolja-e az amúgy is túlcsorduló olvasmánylistája elejére avagy sem. Ezért hát kitűzte, ha húgomnak tetszik, ő is elolvassa. Én meg ezen felbuzdulva hozzáfűztem: ha húgomnak és Briginek is tetszik, akkor kegyesen megengedem, hogy elém járuljon ez az ifjúsági szösszenet, ami akkor egyébként hat kötetet számlált. Így indult hát el közös életünk.

A kissé hosszúra nyúlt bevezető után lássuk a szokásos külalak "elemzést"! Amikor először megláttam a köteteket, két dolog jutott eszembe. Az egyik az volt, hogy mennyire nehéz észrevenni a könyvtár polcán a sorozatot ezzel a terepszínű gerinccel, és igazán csinálhattak volna neki feltűnőbbet. A másik, hogy az első kötet borítójára valami elképesztően előnytelenül sikerült lefényképezni szegény lányt, akárki is legyen az. Épp ezért tehát az első kötet borítója egyáltalán nem tetszett. A másodiké inkább csak az "elmegy" kategóriába tartozott. Aztán jött a harmadik, és megtört a jég. Imádtam, gyönyörű színe, jó képei vannak. Azonnal favorit lett. A sorozatból végül a hármas és ötös kötet borítói lettek a számomra legkedvesebbek - bár hozzáteszem, az ötös elég szétesős kötetre sikerült -, de ha az össz stílust akarom nézni, egészen jól eltalált koncepciójuk lett, a gerincet leszámítva hívogatóak és felkeltik az érdeklődést. A fülszövegekhez nem sok hozzáfűzni valóm van, a kötetek elején lévő adatlap részletekhez viszont annál inkább. Mert ez elképesztően jó ötlet volt. Nem csak tiniközeli, de ráadásként olyan jól sikerültek ezek a gyakorlatilag semmit el nem áruló sorocskák, hogy időnként jobban vártam, mint a történet folytatását. De mi is ez a történet?

Rentai Reni 14 éves, rendkívül átlagos kamaszlány, aki költözésük utáni újdonsült gimnazista életének egy rendkívül nem átlagos iskolában kezd neki: a Szent Johanna Francia Tagozatos Alapítványi Gimnáziumban. 12 főt számláló osztályában igen változatos személyiségek fordulnak elő: Reni a szófogadó, stréber könyvmoly szerepben tündököl, frissen szerzett barátai, Virág, a butácska, de fantasztikus művészi tehetséggel megáldott emo, és Arnold, a kimagasló intelligenciájú, de magának való zseni pedig szintén nem a népszerűségükről híresek. De akad itt szép és kegyetlen az enyhén őrült, diktátor hajlamú Kinga személyében, osztály bohóca a mindig éhes Zsolti személyében, vagy mindent megúszó lustaság a laza Ricsi személyében. És persze akad - már hogy ne akadna! - minden szempontból tökéletes, jóképű és megközelíthetetlennek tűnő szerelem-első-látásra az ultramenő Cortez személyében. Ennek a nem mindennapi társaságnak a nem mindennapi gimnáziumi életét követhetjük végig Reni naplóján keresztül kilencediktől tizenkettedik végéig.

És most jöjjön a várva várt véleményezés! Biztos rendkívül meglepő és hihetetlen lesz, ha elárulom, hogy imádtam. Elejétől a végéig az egész sorozatot. Azon olvasók közé tartozom, akik nem akarnak mindenáron szétcincálni egy könyvet, apró darabokra elemezni és hosszasan fejtegetni az irodalmi értékét. Én ha olvasok valamit, egyetlen dolgot szeretnék csupán: élvezni az olvasmányt. Ezt pedig maximálisan megkaptam az SzJG-től. Hangosan és sokat nevettem a köteteken, Laurának fergeteges humora van, és persze szomorkodtam a szomorú részeken. Nem sírtam, mert azt nem igazán szoktam, de ahol kellett, ott szomorú voltam. Szerencsére nem sok helyen kellett. :) Mindenesetre annyira sikerült megszeretnem a sorozatot, hogy el is kezdtem "terjeszteni az igét", áradoztam róla itt-ott-amott, végül húgommal - akinek természetesen szintén kedvenc lett - elértük, hogy párom, anyukám, anyósom és a teljes baráti köröm nekivágjon. Volt, aki egész sokáig ellenállt, de végül mindenki megtört. :D Ez a történet 2012 nyarán esett meg, pont az Útvesztő megjelenése előtt, így egészen egyértelmű volt, hogy a frissen megjelenő kötet már nem könyvtári tulajdonként kerül hozzánk. Azóta nem csak egy dedikált Útvesztőm, de egy dedikált Örökkém, egy idézetes kitűzőm és egy fekete SzJG karkötőm is van. A Cortezesre még mindig várok, hátha valaki megszán. :)

No, nem szaporítom tovább a szót, hisz a kötetekről külön-külön úgy is írtam molyos értékelést. Összességében A Szent Johanna gimi az egyik kedvenc ifjúsági sorozatommá vált rendkívül rövid idő alatt, és azt hiszem, ez az az olvasmány, amiből a legtöbbet tudok fejből idézni. Teljes mellszélességgel - na jó, esetemben inkább csak lelkesedéssel - ajánlom mindenkinek, aki szeret nevetni, együttérezni, nosztalgiázni, esetleg szándékában áll megszeretni az olvasást. Mert ezzel menni fog. :)