2013. szeptember 4., szerda

Dublin gonosz tündérei

Úgy esett, hogy bár nem terveztem cserét, mégis kénytelen voltam felhasználni a 'B' listám, ráadásul egy olyan könyv miatt, amit a nagy többség kedvencek közt tart számon. Hiába próbálkoztam, a Galaxis útikalauz egész egyszerűen nem kötött le, összesen másfél részen jutottam csak túl. Hosszú kínlódás után végül félretettem, és elővettem helyette Karen Marie Moning: Keserű ébredés c. könyvét.

A Tündérkrónikák első részének borítója lehetne akár semmitmondó is, a történet ismeretében nekem mégis tetszik. Korábban sem utáltam, bár nehezen tudtam összefüggésbe hozni a címmel, és megmondom őszintén, fogalmam sincs, megragadná-e a figyelmemet a könyvesboltban teljesen ismeretlenül. Ettől függetlenül örülök, hogy a Kelly kiadó ezt a borítót választotta, mert a másik, amit láttam, nem jött be annyira. A fülszöveg nekem már egy kicsit túl sok, nem hiszem, hogy szükség lett volna ilyen bőven kifejtett ismertetőre ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést. A rövid, sejtelmes fülszövegek szerintem sokkal hatékonyabbak tudnak lenni, főleg ha fantasy könyvről van szó.

Lássunk egy szedett-vedett példát:
MacKayla Lane tipikus gondtalan kisvárosi Barbie-lány, akinek élete a randik és divat körül forog. Ez az idilli helyzet azonban egy csapásra megváltozik egyetlen telefonhívástól. Az elszánt Mac Dublinba utazik, hogy megtalálja imádott nővére gyilkosát, ám a város sokkal több titkot rejt, mint azt elsőre gondolná, és rövidesen döntenie kell, hogy a józan eszére vagy a képtelen tündér-mesékre hallgat. Esetleg Jericho Barrons-re, aki bár hatalmas tudással rendelkezik, koránt sem biztos, hogy a lány oldalán áll.

Régóta szerettem volna elolvasni ezt a könyvet, méghozzá épp egy párbajos bejegyzés miatt, de valahogy sose jött ki úgy a lépés, hogy meg is tegyem. Igazán örülök, hogy most mégis sikerült, mert nagyon jól szórakoztam. Ritkán látok olyan E/1-ben íródott történetet, ahol a főhős ennyire kis pláza-Barbie, és ezt még tudja is magáról. Tetszett, hogy nem tipikus főszereplő volt, annak ellenére, hogy nyilván megvolt a maga különleges tulajdonsága, ami senki másnak nincs. Barrons karakteréről sokat olvastam, tudtam, hogy millió meg egy rajongója van, és most már kicsit értem is az okát. Én is imádtam a stílusát, még ha tudom is, mennyire idegesítene egy ilyen ember a való életben. A legellenszenvesebb karaktere a történetnek számomra V'lane volt, akinek nem csak a személyével voltak gondjaim, egyszerűen az ő részeit nem szerettem annyira olvasni. Gondolkoztam, vajon miért, de nem jutottam előbbre, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy remélem, hamar kiiktatódik ez a történetszál a folytatásban.

Összességében tetszett a Keserű ébredés, jól szórakoztam rajta, és csak szurkolni tudok, hogy a többi kötet is elérje az első színvonalát, mert akkor jó eséllyel nem most olvastam ezt utoljára. Ajánlani nem igazán tudom, kinek tudnám, mert nagyon változatos lehet a paletta, de talán elég hozzá az, hogy utánam a férjem is elolvasta, és ő azóta túlvan már a folytatáson is. ;)

2 megjegyzés:

  1. Awww, körülöttem mindenki el volt halva V'Lanetől :D De valahogy nekem se jött be, sőt a múzeumi khm.. jelenet kifejezetten irritált...
    Mondjuk nekem a főszereplő sem volt túlságosan szimpatikus - így visszagondolva, bár az jó volt, hogy tisztában volt magával.
    Egyetértek veled: szórakoztató volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, a múzeum... Az ilyenek egyébként a későbbi kötetekben is kiverték a biztosítékot. Egyébként végig tetszett a sorozat, de az 5. részben nekem már egy kicsit sok volt az erotika, pontosabban inkább nagyon töményen és csöpögősen volt tálalva, szóval az kicsit visszavett belőle, de amúgy szerettem azt is.

      Törlés